Szentségben
és tisztaságban
2018 -
Áhítat, 2018. szeptember 21. péntek , Máté, Mirella névnap
van .
Születésnap és Névnapjukat ünneplőknek sok
Boldogságot kívánok!
Hét témája: A hetedik parancsolat
1Thessz 4,3–9
A szent és tiszta házastársi kapcsolat lényege, hogy
úgy vigyázunk a társunkra, mint a legszentebb és legtisztább dologra.
„Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek:
hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy tanuljon meg mindenki
szentségben és tisztaságban élni feleségével, nem a kívánság
szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; és senki ne
károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az
Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk
róla. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem
megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem
Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja. A testvéri szeretetről pedig
nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti
szeretetre”
Magyarázat
Vannak dolgaink, amelyekre nagyon
vigyázunk. Értékesek számunkra, ezért nagy becsben tartjuk őket. Nem is vesszük
elő mindennap, hanem különleges ünnepi alkalmakra tartogatjuk, majd a használat
után újból gondosan megtisztítjuk és eltesszük őket. De hogyan bánunk a
mindennaposan használt dolgainkkal?
Amikor családi házunk teteje készült, az egyik legtöbbet használt eszköz, amellyel az ács dolgozott, a láncfűrésze volt. Minden reggel elővette és dolgozott vele, a napi munka végén pedig minden este szétszedte, gondosan és alaposan megtisztította, mielőtt eltette volna. Leginkább azt csodáltam, hogy mindezt nem kényszerből tette, hanem a munkája iránti szeretet késztette erre.
Hogyan viszonyulsz a házastársadhoz? Mennyire fontos ő az életedben? Évekkel a házasságkötésetek után tudsz-e rá úgy tekinteni, mint Isten értékes és becses ajándékára?
Nem kell megszokottá, unalmassá, fásulttá válnia a házaséletnek. Ehhez azonban tanulnunk kell tisztán és szentül kapcsolódni a társunkhoz. Figyelj és vigyázz a házastársadra, hogy ne veszítse el értékét a kapcsolatotok!

(Hajnal Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése