Mindenki
előtt vállalhatóan
2018 -
Áhítat, 2018. szeptember 22. szombat, Móric névnap van.
Születésnap és
Névnapjukat ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: A hetedik parancsolat
Zsid 13,1–15
Csak úgy érdemes házasságban élni, hogy akik látják és
ismernek bennünket, azoknak kívánatos legyen.
„A testvéri szeretet maradjon meg
közöttetek. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek
– tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg. Ne feledkezzetek meg a
foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is
testben vagytok.
Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítéletével sújtja Isten. Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.
Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek. Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét elégetik a táboron kívül.Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által.Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.”

Magyarázat
Különös dolog figyelni olyan embereknek
a kapcsolatát, akik évtizedeket éltek meg egymás mellett házastársakként.
Felemelő közöttük olyanokkal találkozni, akiknek a kapcsolata az együtt töltött
idő alatt nemhogy megkopott volna, inkább egyre csillogóbbá vált.
Ajándék volt látni a férj és feleség közötti gyengédséget és odafigyelést, szeretetet és elfogadást. Lehettem tanúja olyan helyzetek is, amikor egyet nem értés volt az idősödő házaspár között. Cívódásuk mégsem az évek alatt felgyülemlett vagy lappangó feszültségek vulkánjának kitörését hozta.
Amikor ilyen párokkal találkozom, megerősödik bennem: Isten ajándéka a házasság, így érdemes házasságban élni.
Milyen a te házasságod? Vállalható-e a házastársi kapcsolatotok mások előtt? Egymáshoz tartozásotok tud-e példa lenni mások számára?

(Hajnal Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése