A
lopás hatása: másoktól elvonás
2018 -
Áhítat, 2018. szeptember 26. szerda, Jusztina, Pál névnap van.
Születésnap és Névnapjukat ünneplőknek sok
Boldogságot kívánok!
Hét témája: A nyolcadik parancsolat
Jn 12,1–8
Aki a közösség vagyonával, értékeivel gazdálkodik,
annak sosem szabad önös célokra használnia azokat.
„Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe
előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak
közül. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig
egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál. Mária ekkor
elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával
törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával. Tanítványai közül az
egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: Miért nem
adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az
árát a szegényeknek? De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett
volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből
elszedegette, amit beletettek. Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen
a temetésem napjára szánta; mert a szegények mindig veletek lesznek, de én
nem leszek mindig veletek.”
Magyarázat
Egy közösség javaival gazdálkodni
egyszerre bizalom és felelősség, amellyel jól élni nem könnyű. Aki ilyen
feladatot kap, nem kezelheti a rá bízott javakat akárhogyan. Az világos, hogy
aki magának elvesz a közösből, az sikkaszt és lop. Ám nem csupán így lehet
másokat meglopni.
Jó, ha a közös pénz kezelője bölcsen gazdálkodik a vagyonnal. Mérlegeli a lehetőségeket, a szükségeket, utánajár az áraknak, annyit ad ki, használ fel, amennyi szükséges. Így jut mindenre másra is. Ám nagyon vékony a határvonal a spórolás és a fukarság között. A fösvény pénzkezelő amikor visszatart összegeket, nem spórol, hanem meglopja azokat, akik rábízták a pénzüket.
Érdemes a pénz kezelésének a másik végletét is megnézni. A nagylelkűség segít abban, hogy ne hiábavaló felhalmozása történjen csupán az anyagiaknak. Ám nagyon figyelni kell arra, hogy a nagylelkűség ne váljon tékozlássá. Adni ugyan jó, segíteni nemes, de többet adni a szükségesnél azt is jelenti, hogy kevesebb jut máshová. A tékozló ugyan segít, ám túlzó költekezésével mégis meglop másokat.
Te tudsz-e bölcs kezelője lenni annak, amit rád bíztak? Miként bánsz azzal, amit a házastársad, a családod, a közösséged a kezedbe tett?

(Hajnal Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése