A mennyei bank
Bethánia és Jeruzsálem között állott egy fügefa, amely messziről zöld volt, levelekkel dúsan borítva. Az Úr Jézus odament hozzá "ha talán találna rajta fügét, de levélnél egyebet nem talált". S ekkor ezt mondta: "Soha ne egyék a te gyümölcsödből senki" (Mk 11,14). Péter másnap visszaemlékezett a történtekre, amikor elhaladtak a tegnap még zöld fügefa mellett, amely most ki volt száradva. S ekkor mondotta Urunk, Jézus Krisztus: "Legyen hitetek Istenben!" (Mk 11,22). Isten így akarja megismertetni Magát minden gyermekével, hit által, személyes megtapasztalásban, olyan személyes átélésben, amely szívemet Benne való feltétlen és rendíthetetlen bizalommal fogva tartja. A tanítványok életéből ezt a személyesen átélt, életük részévé vált megtapasztalást soha senki és semmi nem törölhette ki.
A kép erre akarja figyelmünket felhívni. A földi bankok csődbe juthatnak. Isten sohasem jutott, és soha nem is jut csődbe! Izráel népe a pusztai vándorlás alatt megtapasztalta, hogy tud az Úr nekik kenyeret adni, s vizet is fakaszt nekik a kősziklából, hogy ne szomjúhozzanak. Hordozta őket, "...ruházatuk le nem kopott róluk, lábuk meg nem dagadt negyven esztendőn keresztül" (5Móz 8,4). Izráel nem szenvedett hiányt semmiben sem. De Isten ma is az az Isten? Igen, az Isten ma is ugyanaz! Gazdagsága nem értéktelenedett el.
Az Úr Jézus Krisztusba vetett élő hit az, amely Isten ígéreteire támaszkodva a hit merészségével és gyermeki egyszerűségévei szükségletei szerint tölti ki az Úr Jézus kiontott vérével megpecsételt és aláírt bemutatóra szóló csekklapot, és Jézus Krisztus nevében benyújtja a "mennyei bankba". S Isten, ígéreteire hivatkozó gyermekének megengedi - sőt kedvét leli benne -, hogy ígért szaván fogják.
Franke Ágost Hermann, a XVII. században élt Isten gyermeke a hallei iskolaváros alapjait vetette így meg. Müller György Bristolban a hitnek merészségével járult oda ahhoz, "Aki árváinak Atyja", és testvéreivel napról-napra, Urunktól függve, imádságban kérték el több ezer árva gondozott gyermek és gondozóik minden szükségletét, a legkisebbtől a legnagyobbig. És Isten az Ő gazdagsága szerint, dicsőségesen, Krisztus Jézusban betöltötte bőven minden szükségletüket (Fil 4,19). [Müller György életrajza magyarul is megjelent az Evangéliumi Kiadónál.]
Bethánia és Jeruzsálem között állott egy fügefa, amely messziről zöld volt, levelekkel dúsan borítva. Az Úr Jézus odament hozzá "ha talán találna rajta fügét, de levélnél egyebet nem talált". S ekkor ezt mondta: "Soha ne egyék a te gyümölcsödből senki" (Mk 11,14). Péter másnap visszaemlékezett a történtekre, amikor elhaladtak a tegnap még zöld fügefa mellett, amely most ki volt száradva. S ekkor mondotta Urunk, Jézus Krisztus: "Legyen hitetek Istenben!" (Mk 11,22). Isten így akarja megismertetni Magát minden gyermekével, hit által, személyes megtapasztalásban, olyan személyes átélésben, amely szívemet Benne való feltétlen és rendíthetetlen bizalommal fogva tartja. A tanítványok életéből ezt a személyesen átélt, életük részévé vált megtapasztalást soha senki és semmi nem törölhette ki.
A kép erre akarja figyelmünket felhívni. A földi bankok csődbe juthatnak. Isten sohasem jutott, és soha nem is jut csődbe! Izráel népe a pusztai vándorlás alatt megtapasztalta, hogy tud az Úr nekik kenyeret adni, s vizet is fakaszt nekik a kősziklából, hogy ne szomjúhozzanak. Hordozta őket, "...ruházatuk le nem kopott róluk, lábuk meg nem dagadt negyven esztendőn keresztül" (5Móz 8,4). Izráel nem szenvedett hiányt semmiben sem. De Isten ma is az az Isten? Igen, az Isten ma is ugyanaz! Gazdagsága nem értéktelenedett el.
Az Úr Jézus Krisztusba vetett élő hit az, amely Isten ígéreteire támaszkodva a hit merészségével és gyermeki egyszerűségévei szükségletei szerint tölti ki az Úr Jézus kiontott vérével megpecsételt és aláírt bemutatóra szóló csekklapot, és Jézus Krisztus nevében benyújtja a "mennyei bankba". S Isten, ígéreteire hivatkozó gyermekének megengedi - sőt kedvét leli benne -, hogy ígért szaván fogják.
Franke Ágost Hermann, a XVII. században élt Isten gyermeke a hallei iskolaváros alapjait vetette így meg. Müller György Bristolban a hitnek merészségével járult oda ahhoz, "Aki árváinak Atyja", és testvéreivel napról-napra, Urunktól függve, imádságban kérték el több ezer árva gondozott gyermek és gondozóik minden szükségletét, a legkisebbtől a legnagyobbig. És Isten az Ő gazdagsága szerint, dicsőségesen, Krisztus Jézusban betöltötte bőven minden szükségletüket (Fil 4,19). [Müller György életrajza magyarul is megjelent az Evangéliumi Kiadónál.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése