2018. szeptember 23., vasárnap

Keresztény történet- Egy légy


  Egy légy

Wesley Dublinban prédikált, a városban  lakó egyik férfi elhatározta, hogy eljár az összejövetelekre. A hittel szemben eléggé ellenségesen viselkedett, de nagyon szerette az egyházi zenét. Csak a zenét akarta meghallgatni,
ezért az éneklés közti időben befogta a fülét. Istennek azonban sokféle eszköze van az ember lelkiismeretének a felébresztésére. Jelentéktelen
dolgokat is fel tud használni. Így történt,hogy miközben zeneszerető barátunk befogta a fülét, egy légy szállt a homlokára. Ez  annyira zavarta, hogy egyik kezét elvette a füléről, hogy vendégét” elkergesse. Ebben a pillanatban mondta ki Wesley az evangéliumokban többször is előforduló mondatot: Akinek van füle, hallja!” (Mt 11,15) Emberünk csodálkozva hallgatta tovább: Isten Igéje szíven találta, és nem hagyta nyugodni.
Felszínre hozta előtte a múltját vendéglős
volt, és nem éppen tisztességes módon gazdagodott
meg. Attól kezdve Wesley minden prédikációját
meghallgatta, míg végül megtalálta lelke
békéjét, és az Úr Jézust a szívébe fogadta,mint Megváltóját.
Istennek egészen különböző, kicsiny és nagy
eszközei vannak az emberek felébresztésére,
nemcsak a hitetlenek, hanem sokszor gyermekei
érdekében is. Talán egy kis baleset, valami
bosszantó probléma de vajon mit üzen általa
Isten? Ne fogjuk be a fülünket, nagy veszteség érhet bennünket.

Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra!
Ne téveszd szemed elől, őrizd meg azokat
szíved mélyén, mert életet adnak azoknak,
akik megtalálják…” (Péld 4,20-22)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése