Napi áhítat

Krisztus szeretetet hoz az otthonodba

Ma 2015. november 26., csütörtök, Virág napja van. Holnap Virgil napja lesz.

Olvasmány:
Jn 11,1–44

Jézus Krisztus kimondhatatlanul szereti minden egyes családtagodat. Ha ezt tudod, úgy már könnyű lesz neked.

Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg.  A nővérei megüzenték Jézusnak: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg.”  Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.”  Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.  Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt,  de azután így szólt tanítványaihoz: „Menjünk ismét Júdeába!”  A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?”  Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,  de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.”  Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.”  A tanítványok ezt felelték rá: „Uram, ha elaludt, meggyógyul.” Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.  Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt,  és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!”  Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.”  Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.  Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,  ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.  Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.  Márta ekkor így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.  De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”  Jézus ezt mondta neki: „Feltámad a testvéred!”  Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”  Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;  és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”  Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”  Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: „A Mester itt van, és hív téged.”  Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.  De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele.  A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.  Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”  Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott,  és megkérdezte: „Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: „Uram, jöjj és lásd meg!”  Jézus könnyekre fakadt.  A zsidók ezt mondták: „Íme, mennyire szerette!”  Közülük néhányan pedig így szóltak: „Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?”  Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.  Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ.” Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.”  Jézus azonban ezt mondta neki: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”  Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.  Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”  Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: „Lázár, jöjj ki!”  És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!”

Magyarázat

Sokszor nehéz elhinnünk azokat a közhelyszerű hívő szövegeket, amiket jól ismerünk, és mások számára gyakran idézgetünk, küldözgetünk: „Előbb Isten elé kerül minden, ami téged ér”, „Isten sohasem ejt hibát”. Vagy tudunk akár ilyen bibliaverseket is: „Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet” (Zsolt 121,7), „...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28). Csak amikor éppen mi vagyunk nagy bajban, nehéz ezeket elhinnünk...

Márta és Mária ilyen tragédiát éltek át. Bármennyire kedves volt is az ő betániai hajlékuk, most megüresedett. A Lázár betegségéről való híradással elkéstek, testvérük meghalt, el kellett temetniük. Pedig úgy gondolták, hogy amint Jézus megkapja a hírt, azonnal rohan hozzájuk. Hogy a beteg meg ne haljon. Mert hát szereti őket (3., 21. és 32. v.)! Később Jézusnak a sírnál sírása, „csendes könnyezése” kapcsán a gyászoló tömegnek is ugyanez volt a véleménye: „Mennyire szerette őt!” (35–36. v.) De hát szeretete most kevés volt, nem volt képes meggyógyítani Lázárt, nem törődött vele idejében

Igen, nehéz ilyenkor elhinni, hogy Jézus mégis szeret. De le sem lehet tagadni, hogy szeretete feltámadást, életet, hitet munkál! Higgy benne minden körülményed között, így éltető szeretetét ámulva tapasztalod! /PD/

Lázár sírja mellett búsult Mária,
Ám soká nem kellett gyászban járnia,
Mert csodát tett ott az Úr...
Most már hálakönnye hull.
Máriával én is fennen hirdetem,
Ő az üdv és élet, nékem mindenem!
(Charlotte Elliott nyomán Szak Antal
A hit hangjai, 506)

(Papp Dániel)