Isten
keze átölel
. 2015 - Áhítat, 2015. november
15. Vasárnap,
Albert, Lipót Névnap
Olvasmány:
Lk 23,44–49
Lk 23,44–49
Ha Isten kezébe tesszük le életünk, dolgaink, kapcsolataink,
akkor –
és ez nem csupán szlogen
– megtapasztaljuk ölelését, ami vigasztal, erőt ad és célt.
Tizenkét órától egészen három óráig
sötétség lett az egész földön. A
nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.
Ekkor Jézus hangosan felkiáltott:
„Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt.
Amikor a százados látta, ami
történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.”
És az egész sokaság, amely erre a
látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért.
Jézus ismerősei pedig mindnyájan
és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
Magyarázat
Új hetet kezdve elolvasásra ajánlom a 2Móz 3,4–5. verseket.
Ezekben a napokban elmélkedésünk témája: „Isten keze”. Egyszerű hétköznapi nyelven a kéz a cselekvés eszköze. Mi azonban most Isten fenséges személyiségét kívánjuk látni hit által. Alapállásunk az alázat és az átadottság. Nem vagyunk méltók, ő mégis méltat bennünket kegyelmesen.
A kéz – a Bibliában – nem csupán eszköz, hanem lehet a természetfölötti Alkotó lelkiállapotának a kifejezője is. Isten bölcsességét például úgy szemlélhetjük, hogy felismerjük keze nyomát pompás alkotásain. Csillagoktól sziporkázó tavaszi égbolt, mikroszkóp lencséje alatt látható piciny lények nyüzsgése...
Kezében tartja életünket, atyai keze simogat és gondoz, két kézzel áld, mert nagyon szeret. Ha valamit szántszándékkal elrontok, gyöngéden fegyelmez karja. Eltávolodom tőle, de messze ér a keze, utánam nyúl, magához von.
Testi-lelki betegségeimben gyógyító keze visszaadja épségemet, egészségemet. Küldetésem járatlan útjaira indulok, ő barátian kezet nyújt, Lelke által folyamatosan velem van, nekem „drukkol”, győzelmet ad.
A ma reggeli kép: Isten Krisztusban kitárja karját a golgotai kereszten, átöleli az egész világot. – „Hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16 – Békés–Dalos-ford.) /GS/
Ezekben a napokban elmélkedésünk témája: „Isten keze”. Egyszerű hétköznapi nyelven a kéz a cselekvés eszköze. Mi azonban most Isten fenséges személyiségét kívánjuk látni hit által. Alapállásunk az alázat és az átadottság. Nem vagyunk méltók, ő mégis méltat bennünket kegyelmesen.
A kéz – a Bibliában – nem csupán eszköz, hanem lehet a természetfölötti Alkotó lelkiállapotának a kifejezője is. Isten bölcsességét például úgy szemlélhetjük, hogy felismerjük keze nyomát pompás alkotásain. Csillagoktól sziporkázó tavaszi égbolt, mikroszkóp lencséje alatt látható piciny lények nyüzsgése...
Kezében tartja életünket, atyai keze simogat és gondoz, két kézzel áld, mert nagyon szeret. Ha valamit szántszándékkal elrontok, gyöngéden fegyelmez karja. Eltávolodom tőle, de messze ér a keze, utánam nyúl, magához von.
Testi-lelki betegségeimben gyógyító keze visszaadja épségemet, egészségemet. Küldetésem járatlan útjaira indulok, ő barátian kezet nyújt, Lelke által folyamatosan velem van, nekem „drukkol”, győzelmet ad.
A ma reggeli kép: Isten Krisztusban kitárja karját a golgotai kereszten, átöleli az egész világot. – „Hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16 – Békés–Dalos-ford.) /GS/
Valami soha ki nem mondott szépet
Szeretnék mondani rólad és neked.
Botló nyelvem szánalmas dadogásán
Atyaian mosolyogsz.
Űzött szívem fájdalmait
Szikrázó kedvem mögé rejtem.
Miattam
Már soha ne szomorkodj.
(Gerzsenyi Sándor: Isten)
Szeretnék mondani rólad és neked.
Botló nyelvem szánalmas dadogásán
Atyaian mosolyogsz.
Űzött szívem fájdalmait
Szikrázó kedvem mögé rejtem.
Miattam
Már soha ne szomorkodj.
(Gerzsenyi Sándor: Isten)
Imahét
Könyörögjünk gyülekezetünk fiataljaiért
(Gerzsenyi Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése