Keresztény Versek

Ó, Istenem…

Ó Istenem, szabadíts meg engem magamtól.
Tövig, gyökérig hamisság vagyok.
Hamis, hazug, üres, idétlen élet,
Korcs mozdulatok és hiú beszédek.
Csak akarok, valamit akarok
És minden balra dőlt el.
Add nekem üres locsogás helyett
A hallgatás súlyos, zord aranyát,
Vagy szenvedésemre piros pecsétet,
Add vissza lelkem, szabadságom,
A belső méltóságot add nekem,
Adj nekem igaz, véres szavakat,
Add nekem ajándékba magamat, -
Vagy szabadíts meg örökre magamtól.
Reményik Sándor

Egyre följebb

Az ember-erdőben fának születtem,

nem rossz bokornak,

de mord lombok terpeszkednek fölöttem

és eltakarnak;

már napsugár alig hatol szemembe...

Beásom mélyen

magam a földbe, gyökeret eresztve,

hogy bármi tépjen,

és marjon felnövekvő sudaramba,

mert rázna széjjel,

mozdíthatatlanul álljak, dacolva

ezer veszéllyel.

Az ember-erdőben fának születtem,

és nem bokornak.

Sokak szemében gyötrő szálka lettem,

s vadul morognak,

de lombjaim a vihart áteresztik,

megizmosodva.

Sudaraim az árnyakon átverekszik,

föl, a magasba.

Én nem leszek a zúgó ember-erdő

rossz, satnya bokra.

Az őstalajból hízó lelkem felnő

a lomb-habokra,

mert nekem kell a napsugár. Enélkül

nem tudok élni.

Ha fölöttem a végtelenség kékül,

hiába tépi

vihar a törzsem. Békémet kibontom.

Nyugodtan állom.

A zúgó erdő fülébe rikoltom

nagy kacagásom.

Gerzsenyi Sándor, Angyalföld, 1960

(Vallomás c. verskötetből)