Isten az elnyomottak reménysége

Zsoltárok 10

Isten az elnyomottak reménysége

¹Uram, miért állsz oly távol,

miért rejtőzöl el a szükség idején?

²A bűnösök gőgjükben

üldözik a nincstelent,

de saját ármánykodásuk veszejti el őket.

³Dicsekszik kapzsiságával a bűnös,

és áldást mond a haszonleső,

de ezzel megcsúfolja az Urat.

⁴Fennhéjázva mondja a bűnös:

Nem lesz számonkérés, nincs Isten!

Ez minden gondolata.

⁵Útjai mindenkor eredményesek,

azt hiszi, hogy messze van ítéleted,

semmibe veszi ellenségeit.

⁶Azt mondja magában:

Nem rendülök meg,

nemzedékek váltják egymást,

de engem nem ér baj.

⁷Szája tele van átokkal,

csalással és durvasággal,

nyelve nyomorúságot és bajt okoz.

⁸Ólálkodik a házak körül,

titokban meggyilkolja az ártatlant,

szeme a gyámoltalant figyeli.

⁹Lesben áll rejtekhelyén,

mint oroszlán a bozótban.

Lesi, hogy elragadhassa a nincstelent.

Kiveti hálóját, és elragadja a nincstelent.

¹⁰Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat,

ha a körmei közé jutnak.

¹¹Azt mondja magában:

Elfelejtett Isten,

eltakarta arcát, nem lát meg soha!

¹²Állj elő, Uram,

emeld föl kezedet, Istenem!

Ne feledkezz meg a nincstelenekről!

¹³Miért vetheti meg Istent a bűnös?

Miért mondhatja magában:

Nem lesz számonkérés?!

¹⁴Pedig te látod a vészt és a bánatot,

rátekintesz, és kezedben tartod.

Rád bízhatja magát a gyámoltalan,

az árvának te vagy a segítője.

¹⁵Törd össze a bűnös hatalmát,

a gonosztól kérd számon bűnét,

hogy nyoma se maradjon!

¹⁶Király lesz az Úr mindörökké,

a pogányok pedig kivesznek országából.

¹⁷Az alázatosok kívánságát

meghallgatod, Uram.

Megerősíted szívüket,

feléjük fordítod füledet,

¹⁸véded az árva és elnyomott ügyét,

hogy ne hatalmaskodjék többé

senki a földön.