Napi áhítat

Isten keze megtart

2015 - Áhítat, 2015. november 19. csütörtök, Erzsébet Névnap van.

Szeretettel köszöntöm az Erzsébeteket!

Olvasmány:
ApCsel 7,20–45

Isten erős kezű: bármilyen ellenséges helyzetből ki tud menteni. Vele szemben nincs esélye egyik ellenségnek sem.

 Ebben az időben született Mózes, aki kedves volt az Istennek. Három hónapig nevelték az apja házában, amikor pedig kitették, a fáraó leánya felvette, és saját fiaként neveltette.  Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.  Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolat támadt szívében, hogy meglátogatja testvéreit, Izráel fiait.  Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit.  Azt gondolta, megértik a testvérei, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg.  Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük, békességre intette őket, és ezt mondta: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?  De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta: Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá?  Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogyan tegnap megölted az egyiptomit?  Mózes ezt a beszédet meghallva elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.  Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal csipkebokor tüzének lángjában.  Amikor Mózes meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy megnézze, megszólalt az Úr hangja:  Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni;  az Úr pedig ezt mondta: Oldd le a sarut a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld.  Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, elküldelek Egyiptomba.  Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? - ezt küldte el az Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban.  Ez hozta ki őket, ez tett csodákat és jeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig.  Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, hozzám hasonlót.  Ez az, aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában atyáink és az angyal között, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy átadja nekünk.  Neki nem akartak engedelmeskedni atyáink, hanem elutasították maguktól, és visszafordultak szívükben Egyiptom felé,  amikor ezt mondták Áronnak: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mert ezzel a Mózessel, aki minket kivezetett Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi történt. Elkészítették a borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezük munkájában.  Isten pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra, hogy imádják az ég csillagseregét, ahogyan meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izráel háza?  Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát és a Romfa isten csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Száműzlek ezért titeket Babilonon túlra.”  A Bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott.  Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig.

Magyarázat

Minden arra mutat, hogy a fáraó leánya volt a megmentő, aki a szurokba mártott Mózes-kosarat hazavitette királynői lakosztályába. Számunkra azonban egyértelmű tény, hogy a megtartó kéz Istené volt, akinek eszköze lehetett egyik alkalommal egy királyi sarjadék, máskor pedig akár egy utolsó rabszolga is. Egy-egy izgalmas népmesében sem található ennyi meglepő fordulat, mint Mózes megtartatásának a történetében.
Az évszázadokkal később élt Dávid király egyik gyönyörű költeménye ezt így fogalmazza meg: Ha a halál árnyékának völgyén keresztül vinne is utam, nem kell félnem semmitől, mert velem van az Úr. Erős keze megtart, hiszen csodás tervében ott van a holnapom, a jövőm (23. zsoltár).
Talán vannak, akik tudnak róla, hogy egyszer én is nagyon a mélypontra kerültem egészségileg. Az operációra készülő professzort kérdeztem, lát-e némi esélyt a sikeres műtétre. Kissé naturalista modorban így válaszolt: Hát, száz közül egy meg szokott maradni... – Ennek immár harminc éve. Ha az Úr úgy dönt, hogy keze megtart, akkor ezt vajon ki tehetné kétségessé?!

Tudom én, hogy meg vannak számlálva napjaim. De abban is bizonyos vagyok, hogy ő mondja ki majd az utolsó szót, az utolsó évszámot. Addig pedig megtart kegyelmesen, talán azért, mert még számít szolgálatomra. Elismerem, ez elég nagyképűen hangzik, de hát engem így „szocializáltak” hívő szüleim és fiatalkori nevelőim. /GS/

Nagyvonalú Isten! Könnyeimet látva,
Bocsánattal néztél a megrepedt nádra.

Pislogó mécsemnek lángját felszítottad.
Akartad, hogy utat mutassak másoknak...

...Még egy kis kitartás! – mondogatom csendben.
Talán te is hallod, ki fönt vársz a mennyben.

Vajon milyen lesz ott? – Százszor elképzelem.
Ha nyílik az ajtó, minden rendben legyen!
(Gerzsenyi Sándor: Fölfelé a hegyoldalon)

(Gerzsenyi Sándor)