Keresztény Versek

PÉTERI KÖNYÖRGÉS   

Uram, bocsásd meg én nagy vétkemet:

Amíg vad hordák csúfoltak, gyaláztak,

Míg üvöltötték a ,,Feszítsd meg!"-et,

Melegedtem tüzénél a világnak,

És megtagadtam drága nevedet,

Én, tanítványod, egy szolgálólánynak.

Uram bocsád meg: Gyönge hitemet

A sátáni erő úgy megtépázta!

Ki ott akartam állni melletted

Utolsóként - neved megvallni gyáva -,

Remegő szívvel kerestem helyet,

Ahol zokogjak a kakas szavára.

Uram, áraszd rám is Szentlelkedet,

Hadd lehessek egy szerény tanítványod!

Saját erőmmel már nem kérkedek.

Szavad vigyázom, utaidon járok.

Vezéremül ha küldöd lelkedet,

Nem rendít akkor semmi. Bizton állok.

     Bácsi Sándor  (A szolgálat útján. 17)

Jézus egyedül

Aludjon ki minden földi fény,

Ha rámborul majd az éjszaka…

Akkor tudok reád nézni én,

Életemnek Vezércsillaga!

Tűnő lángok ne tévesszenek,

Lássanak csak Téged a szemek,

Ha e világ homályba merül,

Ragyogj nékem, Jézus, egyedül.

Dűljön össze minden menedék,

Ha lecsap rám a nagy zivatar,

Viharfelhő villámtűzben ég.

Elég Uram, ha szárnyad takar.

Csak Te vagy a biztos oltalom,

Romokhoz ha nem köt bizalom.

Csendben várom, míg az ég derül,

Légy Te védőm, Jézus, egyedül.

Reményeim, mint virágok

Őszidőben, hulljatok le, ti,

Ha könnyezve nézek is rátok,

Ha az őszt tél is követi.

Bízva vetem fel a fejem én,

Nem veszett el még minden remény!

Van, mely áll – bár minden összedől

Te vagy ez, óh Jézus, egyedül.

Szakadjon el minden kötelék,

Ha hangzik a szó, mely tova hív,

Szereteted, Uram, épp elég,

Hogy legyen Hozzád láncolva a szív.

Járva majd a messzi téreken,

Feledjem, mi kedves volt nekem.

Emelkedve mindenen felül,

Szeresselek, Jézus, egyedül!

Némuljon el a pacsirtaszó

Ha zendül is, más legyen a hang.

Zúgjon, mint a harci riadó,

Vagy sikoltson, mint a vészharang.

Zord viharban, szélszárnyon ha jár,

Zokogjon, mint űzött vészmadár.

De akiről dalt zeng végzetül:

Legyen az csak Jézus egyedül!

Omoljon az álnok légvára

A porba, én fölfelé megyek,

Lépek hulló csillag útjára,

Engedjetek, sötét fellegek!

Gyújtsd, Uram, a lelkemet Te fel,

Érted égve éljek, s tűnjek el.

Átlobogva a vak éjszakát,

Vígy végül a fény honába át!

   Novák László   (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

MÓZES    

(2. Mózes 4,1-15.)

Ki vagyok én, hogy szembeszálljak

a fáraóval s országával?

Tenger medrében, pusztaságban

dacoljak egyre, száz halállal?

Ki vagyok, hogy élére álljak

egy makacs, gyáva szolganépnek,

és sziklasúlyú Törvényt adjak,

hol bálvány körül zeng az ének?

Mint szökevényt rejt Midián földje,

nincs seregem, nincs vagyonom,

nyelvem dadog... Két gyermekem vár,

családom el nem hagyhatom!

Ilyen szédítő útra lépni

nem tudok, jaj nem akarok!

-ÉN küldelek, ÉN leszek veled,

és az leszek, aki VAGYOK!

     Siklós József (Szádhoz a kürtöt!, 57 old.)