Az ima ereje

„Színed elé járulok, Uram!” (Zsolt 27,8)

Egy fiatalasszony, miközben kislányaival

repülőn utazott, azon fáradozott, hogy gyermekeit

megpróbálja rábírni, hogy mások nyugalmát

ne zavarják. Amikor a hangosbemondón

felhangzott a pilóta hangja, a kisebbik gyermek

elcsendesedett, és lehajtotta a fejét. Amikor

a pilóta befejezte a mondanivalóját, a kislány

halkan azt mondta: „Ámen.” Talán azért, mert

nemrég egy természeti katasztrófa történt, és azt gondolta,

hogy a pilóta imádkozik. Ilyen szívet kívántam magamnak is, amely

gondolataimat gyorsan az ima felé irányítja.

Azt hiszem, hogy Dávidnak, a zsoltáríróak ilyen

szíve volt. Erről olvashatunk a 27. zsoltárban,

amikor a szorongató ellenfelekről beszél:

„Színed elé járulok, Uram!”

Néhányan úgy gondolják, hogy Dávid

ekkor arra az időre emlékezett, amikor Saul elől (1Sám 21,11), vagy fia, Absolon elől menekült

 (2Sám 15,14). De én úgy látom, hogy itt Dávid gondolkodásában az ima és az Isten

iránti függőség a lényeg, hiszen menedéknek tekintette az ő Urát (Zsolt 27,4-5).

Nekünk is szükségünk van menedékre. Talán, ha a Szentírást olvassuk, segítséget kaphatunk

mennyei Atyánkhoz való szorosabb

kötődésünkhöz. Isten kötődésünkhöz. Isten jelenlétében a „belső szobánk” szentélyünkké válhat, és könnyebben

fordíthatjuk szívünket imában Őhozzá. A többi zsoltáríró is imádkozik Istenhez, és sokan énekelnek, hogy másokat bátorítsanak Isten jósága és szeretete iránti bizalomra. Ez a zsoltár mind a két alkotóelemet tartalmazza.

Miközben Dávid Istenhez kiált útmutatásért és védelemért (7-12. v.), azt az üzenetet is átadja az olvasónak

 (13-14. v.), hogy bízzon Istenben, és tisztelje

az Urat, ahogyan ő tette.

Anne Ceats