OTTHON
Őszi erdőkön hervad az élet,
őszi erdőkön bolyong a szél,
s amit a büszke fáról letépett,
fejemre hull egy sárga levél.
Őszi erdőkön hervad az élet…
Őszi erdőkön bolyong a szél.
„Ott lenn a völgyben magas falakról
feléd kiált a „Másé!” pecsét.
Ott lenn a völgyben ezer ajakról
idegenséged kiállt feléd.
Ott lenn a völgyben ezer ajakról
feléd kiált a „Másé!” pecsét.
– zúgnak a fák is. Ki vagyok én ott?
Szürke ruhában ki vagyok én?
Idegen-árván úgy mennék én ott
a rabok útján, a rabokén.
Furcsa és félszeg rab vagyok én ott.
Alant a völgyben az vagyok én.
Itt fenn az erdőn? Lélekruhában
járok a fák közt otthonosan.
Sárga szőnyegen megy, megy a lábam.
Nem szürkén, árván, nem porosan,
nem, ragyogó, szent királyruhában
járok a fák közt otthonosan.
Otthon vagyok itt. A hervadásban,
a színes őszben. Itt a hazám.
De sehol másutt, de sehol másban
nem lehetek én honn igazán.
Itt vagyok otthon. A hervadásban,
a színes őszben. Itt a hazám.
Őszi erdőkön hervad az élet.
Őszi erdőkön bolyong a szél.
Sápadt fejemet megkoronázza
fáról lehulló sárga levél.
Volt-e királynak szebb koronája?…
Őszi erdőkön bolyong a szél.
Túrmezei Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése