Cseri Kálmán: Aggódás helyett imádság

Isten ezen a reggelen egy határozott nemet és egy bátorító igent állít elénk ebben az Igében. A nem így hangzik: "Semmiért ne aggódjatok" és az igen így: "kéréseiteket vigyétek Isten elé."Aggodalmaskodás helyett imádkozás - ez a program, amit Isten készített nekünk erre az évre.

Mit jelent az aggodalmaskodás és mit jelent az imádkozás a szó bibliai értelmében? Az aggodalmaskodás gyökere mindig az a félelem, hogy Isten holnap hátha már nem lesz Isten, vagy hátha elfeledkezik rólunk, vagy hátha adódik olyan helyzet, amelyikben Ő is tehetetlen.

Az aggodalmaskodó ember azt képzeli, hogy ő látja reálisan a helyzetet, holott az igazság az, hogy sok elképzelt baj aggasztja és sok lehetséges problémával foglalkozik. Valósággal igézet alá kerül. Az aggályai belerágják magukat egyre mélyebben a szívébe és egyre inkább abban a képzelt világban él, ami esetleg lehetséges, hogy eljön és azok a bajok bekövetkeznek és egyre jobban eltávolodik a valóság talajáról. Szinte megbűvölik az aggályai és mint ahogy a nyuszi, amikor az úton reflektorfénybe kerül, megdermed és nem tud mozdulni, így jár az aggodalmaskodó ember is saját aggályainak a bűvöletében. Képtelen emlékezni a múltnak az áldásaira és nem tud igazán bízni abban az Istenben, Aki egészen bizonyos, hogy holnap is ugyanolyan Isten lesz, mint tegnap volt és egészen bizonyos, hogy nem feledkezik el rólunk véletlenül sem és egészen bizonyos, hogy nem lesz olyan helyzet, amelyikben Ő tehetetlen.

Isten nagyon határozottan tiltja az aggodalmaskodást az övéinek. Miért? Mert az aggodalmaskodás gyökere mindig a hitetlenség. Az imádságnak a tápláló gyökere pedig az Istenbe vetett bizalom. Az aggodalmaskodás elszívja az energiánkat az imádkozás megsokszorozza és mozgósítja azokat. Az aggodalmaskodó ember csőlátásban szenved, csak az elképzelt bajokat és nehézségeket látja. Az imádkozónak tágas a horizontja: a láthatatlanokat is komolyan veszi. Az aggodalmaskodó csak a nehézségeire, az ellenségeire és többnyire csak önmagára néz. Az imádkozó ezeken túl Istenre néz és komolyan számol vele és számít rá.

Az aggodalmaskodó meg van győződve arról, hogy van oka félni. Az imádkozó meg van győződve arról, hogy van oka nem félni. Az aggodalmaskodó úgy érzi, összeroskad a teher alatt. Az imádkozó minden alkalommal megerősödik abban, hogy nem egyedül kell hordoznia a terheit és a nehezebb részét Jézus viszi. Az aggodalmaskodó ember sokszor eleve lemond a győzelemről, a megoldásról. Az imádkozó pedig szent kíváncsisággal várja: vajon most, ebben a helyzetben hogyan mutatja meg majd Isten az Ő hatalmát és szeretetét. Az aggodalmaskodó - ahogy Jézusnál olvastuk - a holnap gondját is hordozza már ma és persze, hogy nem bírja. Az imádkozó a ma terheit és feladatait hordozza csak.

Nem az aggodalmaskodó áll a valóság talaján, mert az képzelt világban él, az elképzelt bajok világában. Az imádkozó ember áll a valóság talaján, aki számol a tényekkel, a néha nagyon szomorú és szorongató tényekkel, de ugyanilyen valóságosan számol a legfőbb tényezővel: a világmindenség Urával, Akihez ő bizalommal fordulhat az imádságban.

Ne aggodalmaskodjatok, hanem imádkozzatok- ez Isten határozott parancsa ma hozzánk. Jó lenne, ha ezt minden részletében végiggondolnánk, s engednénk, hogy leszivárogjon a szívünk mélyére, hogy belevésődjön az emlékezetünkbe, elkíséreljen minket az egész esztendőre és adott esetben nagy segítség legyen a számunkra. Már ma kezdjük ezt el: "Semmiért ne aggódjatok, hanem kéréseiteket vigyétek Isten elé."

Erre annál nagyobb szükségünk van, mert nap, mint nap egyre ijesztőbb események történnek, amik azt sugallják, hogy okunk van az aggodalmaskodásra. Évek óta folyik egy szörnyű háború a közvetlen közelünkben, amit mi is, az egész világ is tétlenül és tehetetlenül néz. Amit valamikor csak krimikben láttunk, az ma már itt zajlik az utcáinkon világos nappal, este és éjjel egyaránt. Van, ami mától kezdve száz százalékkal lesz drágább és kedvesen mondta tegnap este itt valaki az ismerősének: ha holnaptól kezdve felhívlak és hosszan beszélsz, ne vedd rossz néven, ha közbeszólok: drágám rövidebbre fogjad. Van, ami csak hatvan százalékkal, van ami nem tudjuk, hogy mennyivel, majd csak akkor derül ki, amikor nem tudjuk kifizetni. Úgy tűnik, hogy gyermekeinket és az ifjúságunkat nem tudjuk megvédeni attól a sok lelket romboló, gondolkozást torzító szennytől, ami a filmeken, reklámokon, kialakuló szokásokon és egyéb csatornákon keresztül bejön hozzánk. A közélet felelőseiből sokszor éppen a felelősség hiányzik. És az egyházak sem állnak hivatásuk magaslatán. Ha csak azt nézi valaki, hogy a legtöbb gyülekezetben az elmúlt évben is több volt a temetés, mint a keresztelő, már oka van az aggodalomra. A tévtanítások pedig szaporodnak, mint a gomba.

Méltán kérdezheti az ember: hova fog ez vezetni? Mi lesz ennek a folytatása? Kiszámíthatatlan nyomorúságok következhetnek még ránk. És aki csak ezt látja, az meg van győződve: minden okunk megvan az aggodalmaskodásra. Aki azonban a teljes valóságot látja, mert ez annak csak egy töredéke és látja ennek a világnak az Urát is, aki nemcsak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is, az mégis reménységgel néz előre, mert nemcsak az esetleg bekövetkezhető bajokat, nyomorúságokat veszi számba, hanem nagyon komolyan számol Istennel is. S tudja azt, hogy Ő változatlanul Ura a világnak és a helyzetnek ebben az évben is, és miközben a maga világmindenségre is kiható nagy tervét meg fogja valósítani, aközben gondja van ránk, kicsi emberkékre, külön-külön személy szerint, mert mi nagyon fontosak vagyunk Neki.

Ezért bátorít arra, hogy menjünk Hozzá és Neki mondjuk el mindig a kéréseinket. Ő azokat hallja és azokra válaszolni fog. Ez az Isten mondja most nekünk 1995. első reggelén: "Semmiért ne aggódjatok, hanem kéréseiteket vigyétek Isten elé." Ennyit az aggodalmaskodásról.

Mit ért a Szentírás imádságon? Testvérek, olyan jó lenne, ha egyszer mindenféle képmutatást félretéve, meg látszatról lemondva, becsületesen szembenéznénk azzal a ténnyel, hogy nagyon sok embernek fogalma sincs arról: mi az imádság. Egy sor vallásos ember nem tudja, mit jelent imádkozni, mit tanít nekünk Jézus Krisztus az imádságról. A legtöbb embernek egyfajta elvi lehetőség az imádkozás, amivel végszükség esetén élhet, aki akar. Amikor már "csak az imádság segít:" Ez a mondás sok mindent elárul. De nem él vele a végszükség esetén sem, a bajban is legfeljebb emlegeti sok ember Isten nevét, de nem tud Vele beszélgetni, nem tanulta meg az imádságnak a nyelvét.

Sokan pedig összetévesztik az imádkozást az idézéssel. Idézeteket mondanak, felmondanak Istennek bizonyos szöveget. Valaki valamikor leírt valamit és azt ismételgetik, ha kell sokszor egymásután és azt gondolják: ez az imádság.

Amikor Jézus az imádságról beszél, mindig azt mondja, hogy leginkább ahhoz hasonlít, amikor egy kisgyerek kiönti szívét az apjának. Lehet, hogy lihegve mondja el, amit mond, mert éppen menekül, fél. De hozzá menekült és neki önti ki a félelmét. Lehet, hogy sírva mondja el és közben még hüppög, mint ahogy a kicsik szokták elmondani néha a panaszaikat. Összetört mondatokban, szaggatottan mondja el, vagy nagyon egyszerűen. De hitelesen, mert ezt mondja, ami éppen a szívében van. És ő mondja, nem másnak a szövegét idézi. És azzal a bizonyossággal mondja, hogy annak, akihez szól érdemes elmondani, mert ő figyel rá, ő szeret és intézkedni fog. Van értelme annak, hogy elmondja neki. Éppen ezért, mire elmondta, meg is nyugszik. Abbamarad a sírás, feloldódik a szorongás és várja az Atya válaszát.

Ezt jelenti imádkozni. Kiöntöm a szívemet, azt mondom el Neki, ami éppen bennem van és ezzel a bizalommal mondom.

Alapigénk szavaival: "Semmiért ne aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával..." Tehát annak alkalma van. Az imádság és könyörgés az imádkozó ember programjában benne van. Olyan, mint a reggeli mosakodás, borotválkozás, fogmosás, reggelizés, felöltözés. Enélkül nem lehet elindulni, legalábbis az utóbbi nélkül. Van aki kihagy bizonyos fokozatokat, meg néha szükséghelyzet van, de felöltözni muszáj, anélkül nem mehetek el a munkába. Ez benne van a programban. Meg valamit enni napközben, ha nem szoktunk is nyugodtan vagy rendszeresen, muszáj, mert másképp nem bírom.

Ugyanígy: imádkozni is muszáj, mert másképp nem bírom. Eltévedek, eltévesztem, tanácstalan maradok. Az Atyával a kapcsolatot tartani kell, ez létfeltétel, életszükséglet. És hozzátartozik a mindennapokhoz, úgy mint a légzés. Sokszor nem is számolom, hányszor imádkoztam ma. Azt sem tudom, hányat lélegeztem, de anélkül nem tudok élni. Az imádkozásról így beszél a Biblia. Lehet egyébként a vallásos embernek imaszövegeket mondania különböző előírt alkalmakkor, de ez a másik az igazi imádkozás.

Mikor van a te életedben az imádság és a könyörgés alkalma? Van-e olyan idő, amit erre biztosítunk, mert másképp nem lesz belőle soha semmi. Majd, ha lesz időm... Ilyen nem lesz. Tegnap este láttuk az idézett versből, hogy valami mindig közbejön. Ezt biztosra lehet venni. Éppen azért, mivel ennyire fontos, az Ördög gondoskodik arról, hogy valami mindig kiszorítsa, meghiúsítsa vagy legalább megkurtítsa az imádságainkat. Ez csak úgy megy, ha benne van a programban és nem szoríthatja ki semmi más.

Az imádság és könyörgés alkalma. Mikor lesz az nekünk mától kezdve? Boldog ember az, aki az Istennek való engedelmeskedést ezzel kezdi, hogy kijelöli az imádság és könyörgés alkalmát. A legbiztosabb kora reggel. Mert egyébként kiszorítják a napi teendők, este meg már belealszunk a harmadik mondatnál.

Annak tehát van alkalma. És mit mond el az Ige az igazi imádságról? Négy világos szakaszát különbözteti meg alapigénk az igazi imádságnak:

1., "Az imádság és könyörgés alkalmával." Miért mondja kétszer? Miért nem elég azt mondani: az imádság alkalmával? Azért mert két különböző dologról van szó. Az első: Isten imádása. Amikor Isten személye lesz nagyon fontos számomra. Még nem a kéréseimmel jövök, majd a végén... Ő maga a fontos, Akihez beszélek. És mivel kicsi a hitem és igyekszik sok mindent megingatni, szükségem van arra, hogy tudatosítsam magamban újra és újra, hogy kihez beszélek. Mondjam el: Te vagy az én szerető mennyei Atyám. Köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál. Én tudom a legjobban, hogy nem érdemlem meg. Az imádás ezt jelenti. Az imádás és a könyörgés az más, az majd utána jön.

Imádással kezdődik. Tudom-e: kihez beszélek? És mivel hajlandó vagyok elfelejteni, ezért újra és újra emlékeztessem magamat rá. Lehet, hogy ostobaságnak tűnik sokak számára, de akinek az imádság már harc is, aki komolyan veszi ezt, mint fegyvert is, az tudja milyen fontos, hogy ez friss legyen bennünk és minden imádkozásunk elején megerősítsük magunkat abban, hogy annak hisszük Istent, akinek Ő magát kijelenti. Az Ő nagy tetteit nem felejtettük el. Tudni akarjuk, hogy most kihez imádkozunk mielőtt a kéréseinkkel nekirontanánk.

Egy példát említek: Dávid sokszor volt nehéz, szorongatott helyzetben. Egy alkalommal megint Saul üldözte. Minden bokorból orgyilkosok leselkedtek rá. Bizonytalanná vált a jövője. Nem tudta hova tenni az egészet, hiszen Isten azt ígérte: te leszel Izrael királya, s mint egy kivert kutya bujdosik, menekül. Senki nincs mellette és éppen nagyon kritikussá vált a helyzet. Imádkozik. És mit mond az imádságában? Így kezdi: "Isten a mi oltalmunk és erősségünk. Igen bizonyos segítség a nyomorúságban." Nem azt mondja: Istenem, már megint nagy nyomorúságban vagyok, gyere gyorsan és segíts. Veszi a fáradságot és rászánja az időt, hogy tudatosítsa magában: kitől kér ő most segítséget. Attól, akitől már oly sokszor kapott. Attól, akinek a neve is az: Segítő. Szinte elég ezt mondani: te vagy a Segítő, s be is lehetne fejezni: ámen. Nem kell azt magyarázni, hogy bajban vagyok, hát tudja Ő azt. Nekem van szükségem arra, hogy tudjam, hogy Ő tudja mi van velem. És ha igazán hiszek Benne, ez elég. Nem sok szövegre van itt szükség, hanem hiteles, igazi bizalomra. Ezt kell megvallanom, hogy bízom Benned. Körülvesz a veszedelem, semerre nem látok kiutat, de hiszem azt, hogy Te onnan is tudsz kiutat mutatni, ahonnan én nem látok. Az, hogy nem látom, nem azt jelenti, hogy nincs. Már érzi az ember, hogy emeli fel az imádság Istenhez közelebb. Kiemeli abból a veremből, amiben éppen van.

Emelkedett szemléletre az ilyen igazi imádság segíti el az embert. Aztán folytatja: Azért nem félünk, ha bármi történne is velünk. Elsorolja Isten tetteit: "Lássátok meg az Úr tetteit, Aki hadakat némít el a föld széléig, ívet tör, kopját ront, hadiszekereket éget el tűzben. Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten." És a végén jön a hitvallás: a Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Zsolt. 46.)

Nem kell rimánkodni, nem kell Istent meggyőzni arról, hogy most jönnie kell. Meg kell vallanom, hogy kicsoda Ő. Az imádság imádással kezdődjék- ezt hangsúlyozza alapigénk.

Testvérek a világ nem tudja Istent imádni. Istent csak az övéi tudják, akikben az Ő Lelke lakozik. Ez a mi feladatunk ezen a világon és akkor ugyanakkor a mi kiváltságunk is. Ez előleg már a mennyből, mert a mennyben az üdvözültek csak ezt fogják csinálni. Örökkön örökké imádják, imádjuk a Mindenhatót. Milyen nagy dolog az, hogy ezt már itt elkezdheti valaki. Ezer gondja, sok nyomorúsága, megoldhatatlannak látszó problémái között. S aki megtanulja így Istent imádni, annak megnyílik a szíve Előtte.