Vallásosság és Hit-Cseri Kálmán írása

Alapige

„Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Az írástudó ezt mondta neki: „Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő és véres áldozatnál.” Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” És többé senki sem merte őt megkérdezni.”

·        Márk 12,28-34(link is external).

(Rádiós evangélizáció, elhangzott a Kossuth Rádió református félórájában 1995. augusztus 30-án, a bevezető beszélgetés után Cseri Kálmán lelkipásztor szolgálatával)

***

Ennek a jelenetnek a vége nagyon meglepő. Egy írástudó megfigyelte, hogyan válaszol Jézus rosszindulatú támadóinak a ravasz kérdéseire. Elcsodálkozott Jézus nyugalmán, szellemi fölényén, verhetetlen bölcsességén. Ő is odalépett hozzá, és feltett egy kérdést: Melyik a legfontosabb parancsolat? Abban az időben minden vallásos izraelitának 248 parancsot és 365 tilalmat kellett betartania. Méltán érdekelte hát ezt az embert: ezek közül melyik a legfontosabb?

Jézus szelíden válaszolt: A legnagyobb parancs ez: Szeresd az Urat teljes szívedből, és szeresd felebarátodat, mint magadat. Megörült erre az írástudó: „Jól van Mester, helyesen mondtad..., hogyha szeretjük Istent és a felebarátot... az több minden áldozatnál.” Jézusnak is tetszik az írástudó válasza, mert ezt olvassuk: „Látta, hogy értelmesen felelt.” S az olvasó itt várná, hogy Jézus lelkesedni fog: a sok ellenség közt végre egy barát, egy értelmes ember, aki egyetért vele, fontos vallási kérdésben kikérte a véleményét, s íme hasonlóan gondolkoznak. Jézus azonban ezzel a hűvös mondattal zárja a beszélgetést: „Nem vagy messze az Isten országától.”

Van ebben valami elismerés és biztatás is: Nem vagy messze, közelebb vagy Isten országához, mint azok, akiket ezek az igazságok egyáltalán nem érdekelnek. De van benne súlyos ítélet is: ugyanúgy kívül vagy Isten országán, mint azok, akik messze vannak tőle. Még kell tennie néhány lépést, talán csak egyet, de az döntő lépés: belépni Isten országába, az Ő királyi uralmába, a vele való közösségbe, az üdvösségbe.

Eszerint tehát van, aki messze van ettől, van aki közel van hozzá, és van aki benne él. - Mindnyájan úgy születünk, hogy messze vagyunk Isten országától. Nincs vele kapcsolatunk, és nem akarunk neki engedelmeskedni. Nem is ismerjük Őt. Az ilyen ember nem feltétlenül tagadja Istent, de közönyös vele szemben. Gyakorlatilag kimarad az életéből, nélküle él.

A vallásos ember ennél közelebb van már Istenhez. Ez az írástudó például alaposan ismerte a Bibliát, egészen bizonyos, hogy megtartotta az előírt ünnepeket, tudta fejből nemcsak a Tízparancsolatot, hanem az Ószövetség egyéb, fontosabb részeit is. Egyet is értett mindazzal, amit a Szentírás mond. Mégsem volt üdvössége, s Jézus szerint nem volt bent az Isten országában. Még egy döntő lépésre szüksége van. Mi az?

A Hegyi beszédben így fogalmazza ezt meg Jézus: „Nem mindenki, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt7,21(link is external).) Aki cselekszi. Fontos ismerni, elfogadni, Jézus tanításaival egyetérteni - de a keresztyénség nem tan, hanem élet. Nem csupán elmélet, hanem gyakorlat. A keresztyénség: Krisztus követése. Tehát nemcsak egyetértés vele, hanem együttjárás, együttélés a Megváltóval. A keresztyén vállalja Krisztus sorsát, vele van nappal és éjjel, reggel és este, és követi Őt, vagyis bízik benne és engedlemeskedik neki mindenben. Teljesen rábízta magát. Egyedül tőle vár mindent. Tőle kapott bocsánatot a bűneire, tudja, hogy egyedül Jézus szenvedése volt elégtétel azokért, Őérette engedte be őt is Isten az Ő országába, - hálából vele akar hát élni.

Ezt nevezi a Biblia hitnek. Amikor valaki már nem magában, nem a saját vallásos vagy nem vallásos teljesítményeiben bízik többé, hanem egyedül Jézusban. S mivel mindent tőle kapott, nagyon hálás neki. Vele akar hát maradni, s neki akar engedelmeskedni.

Ez hiányzott ebből az írástudóból. S ez hiányzik minden, csupán formálisan vallásos emberből is. Olyan jellemző, ahogyan ez az írástudó válaszol Jézus szavira. Jézus ilyen személyesen fogalmaz: „Szeresd az Urat!” Te! Mégpedig ne csak teljes elmédből, hanem teljes szívedből is - minden érzéseddel, és minden erődből, vagyis a folyamatos akarati cselekvésben. És „sszeresd felebarátodat!” - S mit mond erre ő? Igen Mester, szeretni az Istent és szeretni az embernek felebarátját igen fontos dolog. Ő megmarad az elmélet síkján. „Ha szeretjük Őt...” Semmi nyoma annak, hogy ő most mindjárt el is akarja kezdeni ezt. Márpedig elvileg senki nem lehet keresztyén. Vagy cselekszi is azt, amit igaznak tart, vagy nem nevezhető hívő keresztyénnek, mert aki hisz, az engedelmeskedik is.

Ennek a derék vallásos embernek a bűne az volt, hogy mozdulatlan maradt. Nem engedte személyesen közel magához Jézus szavát. Ez nem alázta meg, nem lendítette előbbre őt lelkileg. Nem döbbent rá arra, hogy esetleg nem teljes szívéből szereti Istent, vagy esetleg személyválogató, vagy harag, keserűség, gyűlölködés is van benne. Nem akar ő változni. Megállapítottak egy igazságot, s ezzel részéről be van fejezve.

Persze elárulja ez azt is, hogy nem úgy hallgatta Jézust, mint Isten Fiát, mint abszolút tekintélyt, mint Messiást, hanem csak mint egy kollégát. Mester! - így szólítja. Nem így: Uram! Hiányzik a vallásos emberből az a megrendülés, hogy ki beszél velem. Nem ismeri még Krisztust.

Amikor Péter, a nagy halászat után felismerte Jézusban az Isten Fiát, már nem Mesternek szólította, hanem ezt mondta: „Uram, eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok!” Azonnal meglátja azt is, hogy ki ő maga - bűnös ember. S itt már nem eszmecserét folytat két ember, hanem leborul az élő Isten előtt a gyarló ember. Ebben a találkozásban nem csak az ember gondolatai mozdulnak már meg, hanem belerendül a szíve, megtelik könnyel a szeme, s mozdul a keze, lába is. Mozgásba jön, mássá lesz, újjá lesz az egész ember, önként átadja az uralmat a király Krisztusnak. S ekkor lép be az Isten országába.

Kedves rádióhallgató Testvérem! Te nem akarasz most belépni? Jézus Krisztus azért jött, hogy ez neked is lehetővé váljék, s erre hív most téged. Akár messze voltál eddig tőle, akár nem messze - mostantól kezdve vele élhetsz. Halálával és feltámadásával előtted is kinyitotta a kaput. Lépj be rajta! Ne a magad érdemeiben, vallásosságában, szenvedésében vagy igazában bízz, hanem egyedül az Övében, aki szeretett téged is, és önmagát adta érted. Ez a vele való közösség ad már itt békességet és örök életet is.

A Központi Statisztikai Hivatal az elmúlt években felmérést készített huszonkilencezer ember megkérdezésével Magyarország lakosságának vallásosságáról. Ennek eredményeiből érdekes következtetésekre juthatunk. A megkérdezettek válaszadása szerint hazánk lakosságának mintegy 72%-a valamiképpen hisz Istenben, ezenkívül 20%-a valamely keresztyén felekezethez tartozónak vallja magát, de nem hisz, 4% nem adott egyértelmű választ és kb. 4% felekezeten kívüli, illetve atheista. Egyik következtetésünk az lehet, hogy a magyarok döntő többsége ma is vallásos, illetve valamilyen kapcsolatban áll a keresztyén egyházakkal, gyülekezetekkel. A másik, ami könnyen belátható, hogy ez a vallásos többség nem jelent egészében tényleges keresztyénséget.

1. kérdés (P.L.)

Egyházi szóhasználatunkban is gyakran felmerül a vallásos és hívő keresztyén kifejezés. Valójában mi a különbség a kettő között? Cseri Kálmán lelkipásztort kérdezem erről, aki a félóránk hóvégi evangélizációs szolgálatairól jól ismert hallgatóink előtt.

Válasz (Cs.K.)

Úgy gondolom, hogy a keresztyén szó jelentése igazíthat itt el bennünket. Keresztyén vagy keresztény, azt jelenti: krisztusi, Krisztushoz hasonló. Eszerint a vallásos megjelölés inkább formai, a hívő keresztyén: tartalmi. A vallásos ember igyekszik megtartani bizonyos előírásokat, szokásokat, ünnepeket - olykor maga sem tudja, miért. A hívő keresztyén viszont igyekszik mindenben úgy élni, mint Krisztus, mert alárendelte az életét Neki. Együtt él egy élő Személlyel, akinek bizalommal engedelmeskedik.

2. kérdés (P.L.)
Hogyan foglalhatók össze egészen röviden a vallásosságból élő hitre, tényleges keresztyénségre vezető lépések?

Válasz (Cs.K.)

Ha egészen röviden kell mondanom, két szóval jelezném: felismerés és elismerés. Az ember felismeri, hogy úgy, ahogyan született, nincs a helyén. Isten számára elveszett, és nem tud segíteni magán, vagyis felismeri bűnös állapotát. És akkor Isten Fiához, Jézus Krisztushoz fordul. Tőle kér és fogad el segítséget, bocsánatot. Elismeri maga fölött az Ő uralmát. Neki akar engedelmeskedni, ezzel a helyére került. Pál apostol példája jól szemlélteti ezt. Ő nagyon vallásos ember volt, de a damaszkuszi úton felismerte, hogy így is elveszett ember, Jézus kegyelmére szorul, s amikor megkérdezte az őt megszólító Jézustól: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” - ezzel átadta az uralmat az élete fölött neki, elismerte Őt Urának. Addig a saját vallásos teljesítményeitől remélte az üdvösséget. Most már látta, hogy egyedül Jézus érdeméért kaphatja meg azt.

3. kérdés (P.L.)

Még egy, gyakran felmerülő kérdés. Nem önkényes a vallásosság és az élő hit (a tényleges keresztyénség) megkülönböztetése? Szükséges ez? Vannak, akik egy hívő ember bizonyságtételét saját hitrejutásáról, Istennel való kapcsolatáról, üdvösségük felöl való bizonyosságukról gőgnek vagy elbizakodottságnak tartják. Viszont, ha azonos csoportba soroljuk a névleges és tényleges keresztyénséget, akkor az fordul elő, hogy egy-egy névleges keresztyén (vallásos ember) cselekedetein, hibáin keresztül alkotnak téves ítéletet a keresztyénségről. Eszerint mégis szükséges a kettő megkülönböztetése. Mi erről a véleményed?

Válasz (Cs.K.)

Ezt a különbséget, megkülönböztetést valóban sokan bántónak, egyfajta diszkriminációnak tartják. Pedig ez egyszerűen ténykérdés. Mint például az, ha valakit a családi állapota felöl kérdeznek. Azzal, hogy az illető nős vagy nőtlen, sem nem több, sem nem kevesebb másoknál. De ezt egyrészt egészen bizonyosan tudja, másrészt egyszerű tényként, természetes módon kész közölni. Persze fontos, hogy ez valóban alázatos módon történjék, hiszen nem az ő érdeme, hogy Isten gyermeke lett. Ne felejtse el a hívő, hogy ő sem volt mindig az, és hogy aki ma nem vallja még magát hívőnek, bármikor Isten gyermekévé lehet.

A mai evangélizációnkon sorra kerülő bibliai történet egy írástudó Jézussal való találkozásának példáján mutatja be a vallásosság (névleges hívőség) és a tényleges keresztyénség (élő hit) közötti különbséget. Cseri Kálmán igemagyarázatát az ének elhangzása és az újszövetségi történet felolvasása után hallhatjuk majd.

Aki komolyan vágyik erre, mondja velem az imát:

Úr Jézus Krisztus! Te pontosan tudod, hogy messze vagyok-e tőled, vagy nem messze, de mégis nélküled, vagy pedig a te tanítványoddá lettem már. Én veled akarom eltölteni földi életem hátralévő részét és az örökkévalóságot. Kérlek fogadj el, és tarts meg veled szoros közösségben mindig.

Ámen.