Krisztusért
szenvedő gyülekezet
2018 - Áhítat, 2018. július 23.
hétfő , Lenke névnap van .
Boldog Lenke Névnapot kívánok!
Hét témája: Gyülekezeti kórkép
Jel 2,8–11
Üldöztetésben
is hűnek lenni – ennek a jutalma az a korona, amit Krisztus ígér.
„A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és
az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról és
szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak
mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Ne félj
attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek
némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű
mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Akinek van füle, hallja meg,
amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.”
Magyarázat
Minden annyit ér, amennyit hajlandóak fizetni érte – ez az
adásvétel egyik alapszabálya. Mennyit ér e szerint a tétel szerint egy
gyülekezet? Egyfelől nagyon keveset, hiszen oly sokan lenézik, nevetség
tárgyává teszik a keresztényeket, sőt olykor még a tagok sem teszik meg a tőlük
elvárhatókat gyülekezetük érdekében. Az Úr Jézus azonban szinte képtelenül
drága árat, saját életét adta egyháza létrejöttéért. Ebből logikusan
következik, hogy Krisztus ma is értékesnek tartja a keresztény közösségeket.
Nemcsak az egyháztörténelem tanúsága mondatja velünk, hogy az egyház
megmaradásra, sőt növekedésre rendeltetett, hanem Jézus ígérete is ugyanez.
Egyfelől semmilyen földi vagy szellemi erő nem emésztheti fel az egyházat,
másfelől az egyházat alkotó keresztyének is győzelemre vannak elhívva. A
győzteseknek pedig mennyei jutalom, győzelmi jelkép jár. A győzelemért jelenleg
egy dolgot lehet és kell tennünk: hűségesnek lenni Urunkhoz, Jézus
Krisztushoz.
Mennyit ér neked, hogy egy Isten által létrehozott, kivételesen értékes közösség tagja lehetsz?
Mennyit ér neked, hogy egy Isten által létrehozott, kivételesen értékes közösség tagja lehetsz?
(Fábián
Sándor )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése