2018. július 29., vasárnap

Napi áhítat- - Én vagyok, akit kerestek


Én vagyok, akit kerestek

2018 - Áhítat, 2018. július 29. vasárnap , Flóra, Márta névnap van .

Boldog Névnapot az  ünnepelteknek!

Hét témája: Én vagyok...
Jn 18,1–11

Isten kezében, szabadon – Jézus ezt adta vissza az emberiségnek: „Én, az Isten, létezem, s értetek vagyok!”
„Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kidrón-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Jézus pedig tudva mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: Kit kerestek? Azok így feleltek: A názáreti Jézust. Én vagyok – mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: Én vagyok – visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: Kit kerestek? Ők ismét ezt felelték: A názáreti Jézust. Jézus így szólt: Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni! Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit. Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?”
Magyarázat
Az úgynevezett „Én vagyok”-igék visszavezetnek minket a csipkebokorhoz és a Sínaihoz, ahol Isten ezen a néven jelentette ki önmagát Mózesnek, majd az egész népnek. Ez nem egy filozofikus „voltam, vagyok, leszek” istennév, amelyet a szent nép kinyilatkoztatásként kapott. Mert ennek nem sok értelme lett volna, és hasznát sem látták volna az egyiptomi szolgaságban. Hanem azt üzente Isten, hogy azért fognak megszabadulni, mert ő „ott lesz”! Az érdekükben lesz ott. Vagyis az Isten konkrét és teljes hatalmi súlyú jelenlétének igéje ez a vagyok!
Természetesen az Úr Jézussal kapcsolatban is így van. Amikor a vakon születettnek az Úr kijelentette magát ezzel a névvel, az térde borult. Megértette, hogy ebben a számára még titokzatos valakiben jelen van Izráel Istene (Jn 9,35–38).
Képzeljük el a húsvétot a feltámadott Jézus jelenléte nélkül. Persze előbb a keresztet kellene elképzelnünk. A megváltásunkat Jézus nélkül... A bűneinket Jézus bocsánata nélkül... Az életünk már elmúlt és még előttünk lévő szakaszát a nélkül a Jézus nélkül, aki a helyünkre lépett a kereszten. Aki nem ránk küldi a (sokszor megérdemelt) fegyveres ellenséget, hanem elébe áll. Bajainkban, kudarcaink idején, a sátán olykor érthetetlenül nagy és szorongató támadásával szemben, sőt az örök halállal, a kárhozattal szemben is ő véd. Örök életünk és üdvösségünk érdekében érettünk mindig a kellő pillanatban van ott, sőt ott is lesz mindig.
Imaáhítat
Imádkozzunk, hogy másokat az Úr Jézussal való találkozáshoz segíthessünk! (Mt 9,1–2)
(Hegyi András)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése