2018. július 25., szerda

Napi áhítat- Kisebbségben a hitvallók





Kisebbségben a hitvallók

2018 - Áhítat, 2018. július 25. szerda, Jakab, Kristóf névnap van .

Boldog Névnapot az ünnepelteknek!

Hét témája: Gyülekezeti kórkép
Jel 2,18–29

Ne légy közömbös!
„A thiatirai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja, és a lába hasonló az aranyérchez: Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél. De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak, és bálványáldozati húst egyenek. Pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből;gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. Nektek pedig, a többieknek Thiatirában, akik nem fogadjátok el ezt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit – amint azt nevezik –, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök. Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a népek felett, hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket; ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot. Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!”
Magyarázat
Ahogyan Krisztus tanítványaiként a megszentelődés útján járunk, úgy egyre növekedünk ismeretekben, hittapasztalatokban, bölcsességben. Cselekedeteink és beszédünk is egyre hitelesebben mutatja be Urunkat. Jó esetben ma már alázatosabban is viszonyulunk embertársainkhoz, mint korábban. Emiatt megtörténik, hogy a békesség megtartása érdekében nem teszünk semmit sem, ha tanítványtársunk távolodni kezd az igazságtól. Nyilván csak alapos önvizsgálat után szabad figyelmeztetnünk az igazságtól távolodó testvérünket, ellenkező esetben a keresztény közösség állandó piszkálódások terepévé válik, és a törvényeskedés lesz az alaphang. Igaz ugyan, hogy mindannyian elsősorban önmagunkért vagyunk felelősek, ám miután a magunk szemét megtisztítottuk a gerendától, kötelességünk Krisztustól távolodó embertársunkat is szeretettel figyelmeztetni. Úgy tűnik, a thiatirai gyülekezetben ez nem történt meg, hiszen Jézus azt rója fel, hogy a gyülekezet tagjai eltűrték a bűnös életgyakorlatra vezető tévtanítást. Ez a mulasztás nem eredményezett ugyan kárhozatot a csöndben maradók számára, de közömbösségükkel megfosztották magukat a növekedéstől, új hittapasztalatoktól.
Mit kell elhagynod a magad életéből, hogy új, friss hajtás eredhessen?
Van olyan testvéred, aki felé neked kell kifejezned Isten féltő, óvó, figyelmeztető szeretetét?
(Fábián Sándor )





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése