Ne
csapd be magad!
2018 -
Áhítat, 2018. július 20. péntek , Illés névnap van .
Boldog Névnapot kívánok az ünneplőknek!
Hét témája: Helyesen gyakorolt kegyesség: a böjt
Ézs 58,1–14
Feloldva oldozzunk!
„Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon
hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne, Jákób házának, hogy mi
a vétke! Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat. Úgy
tesz ez a nép, mintha igaz módon élne, és nem hagyta volna el Istene törvényét:
döntést kérnek tőlem az igazságról, szeretnék Istent a közelükben tudni.Miért
böjtölünk – kérdik –, ha te meg sem látod, miért gyötörjük magunkat, ha nem
akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok
kedvteléseteket, és az embereiteket mind munkára hajszoljátok. Hiszen
pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy
böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a
magasságban. Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap,
melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt,
és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az ÚR kedves napjának? Nekem
az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket,
kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz
minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény
hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred
elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a
sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Ha
segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha
majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha
falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a
sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az ÚR
vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat
megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem
fogy ki a víz. Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által
lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra
lakhatóvá. Ha nem járkálsz a nyugalom napján, kedvteléseid után az én
szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az ÚR szent napját
dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed
kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az
ÚRban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek,
Jákóbnak örökségében. – Az ÚR maga mondja ezt.”
Magyarázat
„...pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt
bűnösen, ököllel verekedve.” (4. v.) Vannak, akik most kihúzzák magukat
mondván, igaz, hogy böjtölni nem szoktunk, de legalább verekedni sem. Ököllel
lehet, hogy nem, de bántani sokféleképpen lehet, ahogy ölni is.
Lehet szavakkal, gesztusokkal, hangsúlyokkal (hallottam már úgy „az Úr áldjon meg!” köszöntést, ami felért egy fenyegetéssel), tekintettel stb.
Isten fontos ajándékai (imádság, adakozás, böjt) kellékekké silányulhatnak, ha céltévesztésben élünk. Lehetséges, hogy ott vannak ezek a dolgok az életünkben, de már elveszítették eredeti céljukat, és üres keretté lettek tartalom nélkül.
Ha például vasárnap reggel a „kedves” úrvacsoraosztó lekiabálja a feleségét, hogy miért nem az úrvacsoraosztós ingét vasalta ki, akkor inkább ne osszon úrvacsorát, hanem kérjen bocsánatot feleségétől, Istentől.
Kiről kell ma levennünk az igát, a béklyót, amelyet mi tettünk fel rá? Gyermekünkről? Társunkról, testvérünkről, barátunkról? Azért erőtlen az életünk, mert ezek az igák nemcsak azokat fojtják és szárítják, akikre rátettük, hanem minket is. Gyönyörű ígéretekről olvasunk, ha megtesszük a feltételeket:
„...amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit” (6b v.), akkor „Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz” (11. v.). Luxus lenne nem élni ezzel, de inkább butaság.
Jöjjünk Szabadítónkhoz, aki fel akar oldozni minket, hogy mi is fel tudjunk oldani másokat.
Lehet szavakkal, gesztusokkal, hangsúlyokkal (hallottam már úgy „az Úr áldjon meg!” köszöntést, ami felért egy fenyegetéssel), tekintettel stb.
Isten fontos ajándékai (imádság, adakozás, böjt) kellékekké silányulhatnak, ha céltévesztésben élünk. Lehetséges, hogy ott vannak ezek a dolgok az életünkben, de már elveszítették eredeti céljukat, és üres keretté lettek tartalom nélkül.
Ha például vasárnap reggel a „kedves” úrvacsoraosztó lekiabálja a feleségét, hogy miért nem az úrvacsoraosztós ingét vasalta ki, akkor inkább ne osszon úrvacsorát, hanem kérjen bocsánatot feleségétől, Istentől.
Kiről kell ma levennünk az igát, a béklyót, amelyet mi tettünk fel rá? Gyermekünkről? Társunkról, testvérünkről, barátunkról? Azért erőtlen az életünk, mert ezek az igák nemcsak azokat fojtják és szárítják, akikre rátettük, hanem minket is. Gyönyörű ígéretekről olvasunk, ha megtesszük a feltételeket:
„...amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit” (6b v.), akkor „Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz” (11. v.). Luxus lenne nem élni ezzel, de inkább butaság.
Jöjjünk Szabadítónkhoz, aki fel akar oldozni minket, hogy mi is fel tudjunk oldani másokat.
(Floch Gábor Barnabás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése