Sétál az Isten
Alszik a júliusi éjen
Az Isten szép világa mélyen.
Halk szellő álomittasan
Az alvó kerten átsuhan.
Piheg a kert termő reményben.
Az ágyások közt kék kötényben,
Állán hosszú fehér szakáll,
Sétál az Isten fel s alá.
A répák és a petrezselymek
Lábai elé térdepelnek.
A glédaálló tengerik
Bokrétájukat lengetik.
A vén akácfa lombja bókol,
Mint szentséges processziókor,
S a szégyenlőske rozmaring
Felé az Isten csókot int.
És mintegy karmesteri
szóra,
Kezdődik a tücsök triója,
A macska lágy ütemre lép,
Hozza házát a csiganép,
És jönnek a kutyák s az Úrnak
Lábához dörgölődve bújnak,
S Ő mindnyájukra ránevet:
,,Hát hogy s mint vagytok, gyermekek?''
Így ér a házig mosolyogva.
Benéz az apró ablakokba:
Zárt ablak, ajtó, fülleteg
Ágyakban alvó életek.
Az Úr megáll, egy pillanatja
Arcukat végigsímogatja,
Ráncokba vonja homlokát
És fejcsóválva megy tovább.
Sík Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése