Ismerni a
pásztort
Néhány évvel ezelőtt egy
társadalmi rendezvényen Anglia egyik, akkoriban leghíresebb színészét
megkérték, hogy szavaljon valamit az ott jelen lévő vendégek kedvéért. A
színész bele is egyezett, és megkérdezte a közönséget, van-e valamilyen
különleges kívánságuk, amit hallani szeretnének. Egy kis szünet után egy
idős lelkész felállt, és ezt kérdezte: „Uram, el tudná nekünk szavalni a 23.
zsoltárt?” Az ünnepelt színész arcán egy különös kifejezés suhant át. Egy
pillanatig hallgatott, majd így felelt: „Igen, de csak egy feltétellel – hogy
miután elszavaltam, kedves barátom, ön is ugyanezt fogja tenni.” „Én? –
kérdezte meglepetten a lelkész. – De hiszen én nem vagyok előadóművész.
Mindazonáltal, ha ön így kívánja, megteszem.”
Ezután a színész hatásosan,
nagy pátosszal elkezdte szavalni a zsoltárt. A hangja és a hanglejtése
tökéletes volt. Teljesen elbűvölte hallgatóságát, és ahogy befejezte, a
vendégek óriási tapsviharban törtek ki. Majd, ahogyan a taps elhalkult, az
idős lelkész is kiállt, és ő is elkezdte mondani a zsoltárt. A hangja nem volt
különösebben figyelemreméltó; a hanglejtése sem hibátlan. Amikor befejezte, a
csendet ugyan nem törte meg semmilyen tetszésnyilvánítás sem – de szem nem
maradt szárazon a helyiségben, és a hallgatók közül sokan tiszteletteljes
áhítattal hajtották meg fejüket és szívüket Isten előtt!
A nagy színész felállt. Kezét
az idős lelkész vállára tette, és érzelemtől remegő hangon ezt mondta a
közönségnek: „Barátaim, én el tudtam érni a szemeteket és a fületeket. Ez a
férfi azonban elérte a szíveteket! A különbség csupán ennyi: én ismerem a 23.
Zsoltárt – de ő ismeri a Pásztort!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése