Ének a cseresznyefáról
A
cseresznyefáról szól az énekem,
ablakunkra
árnyat sűrű lombja vet,
a
cseresznyefán egy fekete rigó
bujkál
az ágak megett.
Repülnek
az évek, sokszor hull a lomb,
de
tavasszal újra tenger rügy fakad,
s a
sziromhullásban állunk boldogan
virágzó
ágak alatt.
Valamikor
régen hárman álltak itt,
ámde
kettejéről senki sem evett
mosolygó
gyümölcsöt, így marad csak ő
áldásul
három helyett.
Hajdanán
az udvar szebb volt, tágasabb,
keletről
a napfény reggel érkezett,
azóta
beépült, s kint rekedt a fény,
alig
lát már ma eget.
A
cseresznyefának sorsa mostoha:
fényesőre
lombja sóvárogva vár,
s ég
felé sietve nő, csak egyre nő,
hisz
ott még van napsugár.
Már
fejével újra fénybe érkezett,
már
hegyén gyümölcse újra megterem,
hirdeti
a boldog, termő életet,
mely
áldott és végtelen.
A
cseresznyefától megtanultam én:
fölfelé
visz utunk, meddő életünk
úgy
terem gyümölcsöt, hogyha fénybe ér,
célunkhoz
úgy érkezünk.
Hogyha
gyilkos árnyak elborítanak,
fölfelé
igyekvő vágyunk lel utat.
A
cseresznyefával így igyekszem én,
s
meglátom majd az URAT.
Füle Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése