2015. október 18., vasárnap

Keresztény Versek

Pecznyik Pál

ISTEN HARSONÁSA 

Mint gyermek indult el a kis bányász házból,
Aztán elbúcsúzott jó tanítójától,
Majd egy napon feltűnt, mint Ágoston-barát,
Kolostori cella képezte otthonát.
Sanyargatta testét, böjtölt és vezekelt,
Alig vett magához valami eledelt.
Bünnel terhelt szívét egy vágy töltötte el:
Üdvösség honába hogyan juthatna fel.
Kolostortársai látták térdepelni,
Mert az üdvösséget ki kell érdemelni! –
Ezt vallotta akkor minden ő kortársa.
Suhogott is sokszor önsújtó korbácsa
Mely ott függött mindig kis cellája falán,
Ha testi vágyai rátörtek néha tán.
S egy napon csodásan ragyogott fel benne
Isten Igéjének tiszta, szent értelme.
Isten mindenkinek adott ammesztiát.
Mindenkiért halni engedte szent Fiát!
Kegyelem, hit által, minden elitéltnek!
Gyógyír volt ez Luther megsebbzett szívének.
S e naptól túlnőtte cellája négy falát,
Levetette végleg a szürke szőrcsuhát.
Repesett a szíve és lángolt a lelke.
Börtön volt már neki a kolostor csendje.
Szívée szorítva kapcsos Bibliáját,
Vitte azt, mint Isten Igéje fáklyáját.
Szentlélek járta át, hevítette lelkét,
S eloszlatta minden eddigi félelmét.
Bár sokszor szembe szállt vele a fél világ.
Ő akkor sem hátrált, nem adta fel tanát.
Írása eljutott országhatáron át.
Távoli népek is figyelték már szavát.
Krisztus volt alapja harcának, hitének,
Csatlakoztak hozzá gazdagok, szegények.
Bár ellenségei nem nézték tétlenül,
Luther mégis helytállt mindenütt emberül.
Így lett a szerzetes Isten harsonása,
Beszél ma helyette sok szép tanítása:
Csak hit által lehet igazzá az ember,
Csak Krisztussal nyerhet csatát a bűn ellen!
Bár a fáklya vivőt már rég Kripta zárja,
De mit bátran emelt, ma is ég a fáklya,
S lobogva hirdeti szerte e tiszta fény:
Hit által van üdvünk, a Krisztus érdemén.
 Pecznyik Pál


Vannak-e hűséges imádkozók 

Vannak-e még itt a földön, 
hűséges imádkozók? 
Az imádság szent oltárán 
népeikért imádkozók? 
Mert döbbentő gyorsasággal 
nő, földön a bűn-tömeg, 
vajon nő-e ilyen gyorsan, 
az imádkozó sereg! 
Elnyeléssel fenyeget már, 
a bűnök mély tengere, 
ezért megmentésre szorul, 
a Föld minden embere! 
Jeremiás prófétában 
szenvedt, egész Izrael. 
Bűne miatt: úgy sírt, mintha 
ő követte volna el! 
Mi, készek vagyunk-e sírni, 
népünk bűnei felett? 
Térdre hullva imádságban 
ostromolni az eget?! 
Hűséges imádkozókat 
keres ma is, jó Atyánk, 
hogy szívünk is átérezze, 
a mi elrebeg a szánk. 
Álljon példaként előttünk 
Jeremiás, Dániel, 
mert hűséges imádságra, 
Isten csodával felel! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése