Imasziget
Mellettem
gép dorombol.
Amott
üvöltve tombol
egy másik.
Gőz sikoltoz.
Vasrúd
dörren. Egy morcos
daru durván
nyikordul.
Harsog
minden bolondul.
Most mégsem
hallok semmit
e zúgó
zajból. Benn, itt,
a lelkem
mélyén csend ül,
s a
csendben szavad csendül
Uram! Én
itt is hallom
hangod, és
zengve dallom
dics-szózatát
nevednek,
s hogy
mennyire szeretlek.
Áldlak,
hogy füled áthall
zúgó
zsivajon által,
és meglelsz
itt is engem,
mindent
átható Szellem.
Halk hangú
suttogásom,
gyermeki
szív-fohászom
kiválasztod
a gépek
zord
üteméből. Érted,
mit mond a
néma ajkam,
s hogy
száll bennem a dallam,
mely téged
énekelget.
Én soha nem
feledlek.
A nagy
hangú robotban
a szívem
érted dobban.
Míg
csattognak a szíjak,
jó Uram,
téged hívlak.
Zúg az élet
folyója…
Én megállok
egy szóra,
s egy
csöndes pillanatban
megkopogtatom
halkan
az égi
ablakot, hol
felséges
Lényed trónol,
s várom,
hogy szent szemeddel
vedd észre:
ím, egy ember
Isten-látásra
áhít…
Ha ekkor
rámvilágít
égi fényed,
szívemre
nagy béke
száll, hiszen te
Atyám vagy.
Én imádlak,
örökké
áldva-áldlak!
Gerzsenyi Sándor,
1959 (Első kéve c. kötetből)
Taposómalom
Uram,
valamit kezdj el már velem,
mert látod,
nem megy semmi.
Pedig még
tudnék lelkesedni,
még nem
múlt el az első szerelem,
ha be is
temetem,
vagy
betemeti más,
a munka,
vagy a fáradt, sűrű megszokás.
Már nem is
tudom, hogyan is kellene,
hogy a
szolgálat derűs szelleme
tartson még
bennem s tudjak valami
küldetést
látni a robotban, ami
még
lelkesít, - ha már az emberek
nem is
igénylik azt, amit teszek - ,
vagy te
igényled bennük azt, Uram,
és mégse
minden céltalan?
Szent Gály Kata
(Hozsannázó napok, II. 453. )
Megérted ezt?
Megérted
ezt? Az Úrnak minden lélekre
szüksége
van, mintha az egész mindenség
teérted
alkottatott volna. Hiába burkol
körül a
világ ezer-egy szállal, az ég
egyetlen
láthatatlan sugara áthatol
a szíveden
és te villámsújtottan
érzed, hogy
nem vagy a magadé,
azért
teremtettél, hogy mint kicsi része
az
egésznek, te is tökéletesebbé
formáljad
azt.
Nem
futhatsz meg felelősséged elől,
nem
rejtőzhetsz el önmagad vágyaiba,
minden
munkádat, a legegyszerűbbet is
alkotásnak
vedd s úgy szorítsd szívedhez,
mint aki
biztos abban, hogy elfogadja az Úr,
mondván: -
Te is segítettél világomat szebbé tenni!
Nagy Méda
(Hozsannázó napok,
III. 203)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése