Keresztény Versek

Fényarcú emberek

Mióta szívemben Isten lett az első,

nem takarja arcát előlem bú-felhő,

s mert élet-utamat Őrá nézve járom,

értelmet nyer ez az én földi világom.

Szeretnék só lenni; élet-ízesítő;

gyertyalángnyi fény, de szívet melegítő;

Ráhangolódni a csodás, „Alaphangra”

rátalálni tiszta mennyei összhangra,

s dúdolni mind-éltig, zsoltáros-vidáman,

hiszen így lehetnénk, barátim mindnyájan

Isten kedve szerint élő, hű gyermekek,

békéjét virágzó, fényarcú emberek.

  Varga I. (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Új embert

A Megváltó egy új embert akar.

Életét, vérét adta ő oda.

Nem méltók hamar elhaló dalok

felelni, hogyha kérd a Golgota.

Az én szívem hamar hevül, dobog,

magasra csapó nagy lángokkal ég,

és szárnyra kelnek zengő dallamok…

„Ő meghalt értem!” - Ó, mind nem elég!

A szív hevül, az ajkon dal fakad,

a lélek kész, a test erőtelen,

hányszor az ellené a győzelem…

Több, több erőt, nem fénylő szavakat!

Kevesebb dalt, több élő életet!

Olajjal mindig újratöltött mécset!

Mit érnek, jaj, a hamarhevülések,

mit a dalok selymes, halk palástja,

ha koldus, rongy életet takar?

A Megváltó egy új embert akar!

   Túrmezei Erzsébet (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

Egy csepp a tengerből

Mennyire változatos a léte,

pedig senki sem aggódik érte,

hiszen csak egy csepp a tengerből,

Nincs színe, fénye, igéző éke,

ő a magányos életek képe,

pedig nagy tettekre lett teremtve.

Társaival ő a tenger árja,

süvítő szél bősz paripája,

inog a bérc, s porlad sziklája.

Alakja mennyire változatos:

pára, harmat, hókristály, csillagos

jégvirág a kis szobám ablakán…

Lent volt a mélyben, komor sötétben

s mint bárányfelhő jár most az égen,

fürdőzik a nap szelíd fényében.

Égi mezőről mégis visszatér,

mert vonzza a föld, hajtja a szél.

Körforgása soha véget nem ér.

*

Csillámló harmatcsepp, bús életem,

Istenre figyelj te szüntelen,

reád nem a föld vár, hanem a menny!

Gerő Sándor  (Harangláb c. kötetből)