2015. október 20., kedd

Evangéliumi Beszélő Képek

A Biblia dióhéjban

A Biblia dióhéjban, Isten Igéje egyetlen mondatba sűrítve áll előttünk. János evangéliuma 3. fejezetének 16. verse a Biblia egyik legismertebb és legkedveltebb része.
Könnyen felismerhető, hogy két részből áll. Az egyik rész Isten oldala, a másik az ember oldala. Isten szeretett és adott, az ember hisz és él. Ennek a kijelentésnek a középpontjában a Fiú áll.
A teremtés nagy művének és a megváltás még nagyobb és csodálatosabb tényének középpontjában Jézus Krisztus áll. Ő hozta közel Istent az emberhez és az embert Istenhez. Őbenne találkozik a szent Isten a bűnös emberrel. Isten szeretet; az Ő lénye szeretet, és ennek kinyilatkoztatását a Fiúban látjuk teljesen és világosan.
Elzárkózol-e ettől a nagy szeretettől? Az Úr Jézus minden áldozatra kész szeretete kérlek kényszerítő erővel: "Nyisd meg a szíved, add át az életed! A Szent Szellem által újjászületve lépj az én nyomomba!"
Mit válaszolsz?
"Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében" (Jn 20,31).


VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése