Lajos igen nyalánk fiú volt; ahol csak egy krajcárt talált, azt elnyalakodtak. Egyszer a gyümölcspiacon igen szép gesztenyéket látott. Ő még nem ismerte azokat, és kérdezé a gyümölcs-árusnétól, vajon e barna jószágok enni valók-e?
"A gesztenyék?" mondá az asszony, "meghiszem azt! Vegyen csak belőlök az úrfi! Igen jó ízűek, kivált ha a meleg hamuban megsütik őket."
Lajos pénzét már más gyümölcsre fecsérelte el. Azonban alattomban egy pár maroknyi gesztenyét elcsent és a zsebébe dugta.
Midőn haza érkezett, a konyhába lopódzott, és minthogy senki sem volt ott, a gesztenyéket a meleg hamu alá rejtette.
Egyszerre csak az egyik gesztenye nagy lármával ketté pattant, s a hamu és parázs oly erősen csapódott arcához, hogy ő többé nem látott, vakon ide-oda tapogatózott, és hangosan sírt és jajgatott. A lármára és jajgatásra minden szolga a konyhába futott, és lopása napfényre jött. A kis tolvajnak sok fájdalmat kellett kiállnia, míg szemei megint meggyógyultak. Forró könnyek közt bánta meg rossz cselekedetét és többször mondá:
A nyalánkság gyakran
Tolvajságra csábít,
Ami reánk szégyent
És büntetést hárít.
Tolvajságra csábít,
Ami reánk szégyent
És büntetést hárít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése