Jézus a Megváltó
Ha ismersz embert, ki
keresve néz,
tárul-e feléje
megmentő kéz,
ki egyedül áll nagy
fájdalmival,
szívéből a hit már
csaknem kihal,
ne hagyd kétségben,
vigyj reményt hozzá,
mondd meg, éltét ki
teheti jobbá,
mondd: nem lehet más
üdvnek adója
csak Jézus, a világ
Megváltója!
Mily sokan kapkodnak
oly hasztalan,
s azt hiszik, az üdv
már birtokukban van,
de semmi az, mit
kezük szorongat,
üdvöt ez nékik
sehogysem hozhat,
mert keret, forma nem
lehet elég,
mi emberi, azt hamar
éri vég
csalódik mind, ki ez
utat rója,
csak Jézus a világ
Megváltója!
Boldogulást keres
minden ember,
nyugtalanul mozog,
mint a tenger,
mohó vággyal néz mind
az aranyra,
tülekszik hozzá,
másokat marva,
s ha kezében van
bármily nagy tömeg,
lelkét égeti a vágy,
még többet!
Az arany fényét
bárhogy is szórja,
csak Jézus a világ
Megváltója!
Az arany körül három
folyam van:
verejték, könny s vér
csörgedez ottan.
Jajos sóhajok,
iszonyú átkok
nőtték be buján
mindhárom árkot.
Ne erre, ó, ne erre,
emberek!
Üdvöt találni itt
úgysem lehet.
Hallgassatok már az
égi szóra:
csak Jézus a világ
Megváltója!
Hisz láthatjuk már,
nem lehet egyéb,
csak Ő általa lesz
boldog e lét,
annak életéből áldás
árad,
ki cselekvője az Ő
szavának.
Nincs más módunk a
megmaradáshoz,
látjuk, a többi mind
pusztulást hoz,
ez az igaz évezredek
óta:
csak Jézus a világ
Megváltója!
A bűn lavinája egyre
terjed,
rendíti alapját
pilléreknek,
inog az emberiség
nagy műve,
riadtan rettegünk:
mikor dűl le,
s hiába jön a tudósok
serge,
hiába állnak népek
fegyverbe,
emberi erő már meg
nem óvja! –
Csak Jézus a világ
Megváltója!
Ne légy hát néma, ki
ezt már tudod,
kinek az üdv
osztályrészül jutott,
jer, tömörüljünk egy
nagy táborba,
a Krisztus Jézusban
eggyé forrva
s harsogjuk bele a
bűn-zsivajba,
a rettegésbe, átokba,
jajba:
Nincs más, üdvös
életnek adója,
csak Jézus, a világ
Megváltója!
BETKÓ ANDRÁS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése