Fiatalként
megértett küldetés
2018 - Áhítat, 2018. november 22.
csütörtök , Cecília névnap van
Születésnap és Névnapjukat ünneplőknek sok Boldogságot
kívánok!
Hét témája: Ifjúság
Jer 1,1–10
Nem a kortól és a pozíciótól függ a feladatokra való vállalkozás, hanem csak
attól, hogy Isten téged mire hív, mire rendelt.
„Jeremiásnak, Hilkijjá fiának a
beszédei, aki a Benjámin földjén, Anátótban lakó papok közül való
volt. Őhozzá szólt az ÚR igéje Jósiásnak, Ámón fiának, Júda királyának az
idejében, uralkodása tizenharmadik évében, továbbá Jójákímnak, Jósiás
fiának, Júda királyának az idejében, egészen Cidkijjának, Jósiás fiának, Júda
királyának a tizenegyedik esztendejéig, Jeruzsálem fogságba viteléig, ami az
ötödik hónapban történt.
Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.
De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szólt az ÚR.
Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!”

Magyarázat
Elhívhat-e az Úr egy dadogóst (Mózes),
egy eunuchot (Nehémiás), egy csecsemőkorától vak nőt (Crosby Fanny)? Elhívhat-e
valakit fiatalon, vagy akár már születése előtt az anyaméhben? Hát persze – ő
azt tesz, amit akar, és senki nem foghatja le a kezét.
Fiatal vagy, de úgy érzed, hogy Isten hív valami felé? Imádkozz, böjtölj a dologért, kérdezz meg tapasztaltabbakat, akik már azon az úton járnak előtted, és ha a dolog nem szalmaláng életű lelkesedés, akkor indulj el bátran.
Vagy épp látsz egy fiatalt, akiben észreveszed, hogy Isten dolgozik, de bátorításra, segítségre van szüksége abban, hogy kiformálódjon benne elhívatása? Segítsd őt tanáccsal, támogatással, imádsággal, de főleg azzal, hogy odafigyelve meghallgatod.
A gyermekek és a fiatalok nem buták. Emlékezz vissza gyermekkorodra, hogy volt olyan, hogy a környezetedben a felnőttek azt hitték, te nem értesz egy helyzetet, de pontosan értetted. Ma is vannak gyermek Sámuelek köztünk, akik nagyon is jól hallják Isten hangját. Ne oltsd meg bennük az Isten munkáját, emlékezz vissza Jézus szavaira a malomkőről és a tengerről (Lk 17,2)!
Áldott az, aki már fiatalon megérti, hogy Isten mire szánja őt, és áldott az, aki az Úr nevében segít egy fiatalnak megérteni önmagát és Isten útjait.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése