Mi is megbocsátunk...
Leszállt a nap s az
esti csendes percben,
midőn lelkünkben elül
a zaj, lárma,
tekintetünk még
vissza-visszarebben
az átélt napot ítélőn
vizsgálva.
Nézzük életünket... s
könnyet ejt szemünk,
rossz énünk bűnbe
vitte lépteinket,
irgalmat vágyó
szívvel térdreesünk:
Bocsásd meg, Urunk, a
mi vétkeinket!...
Lelkünket viszi, űzi
a bűntudat
s leroskadunk
megtörten a Golgothán,
hol a kereszt örök
kegyelmet mutat,
végtelen szánalmat
lelkünk nyomorán.
Itt a megváltás!
Bűnünkre bocsánat!
Jézus sebéhez menekül
a lélek
s az ártatlan vérrel
gyógybalzsam árad,
lemosva már a szívből
megbánt vétek.
Ő megbocsátott... A
megtörött szívbe
csodás béke vonúlt
kegyelme nyomán
s kit űzött,
kergetett önnön sok vétke,
irgalmat nyerve pihen
a Golgothán.
A szem könnyet ont,
az ajak hálát zeng,
átfonjuk keresztjét,
szívből imádva
Isteni kegyelmét,
mely szavából cseng:
Véremért bűnötök meg
van bocsátva!
Ő megbocsátott. Ah,
ujjong a lelkünk,
nem nyomja már a
bűnök gyötrő terhe,
s bár vétkünkért
büntetést érdemeltünk,
feloldott alóla Isten
kegyelme.
Ő megbocsátott. Mi is
miegbocsátunk.
Ki kegyelmet nyert,
kegyelmet osztogat,
ha vétkünkért
megbocsátást várunk,
rút bosszúnk heggedt
sebet nem bontogat.
Mi is megbocsátunk...
Az életharcban
sok tévedt nyíl
emberszívet talál
s feledni nem tud,
kit megsebzett hajdan,
sebzőjére most is
gonosz átka száll.
De minek az átok? A
bosszú mért lobog?
Hisz behunyt szemmel
küzdjük gyakran létünk
s míg önző akaratunk
vadúl robog,
nem nézzük kit
sértünk, ki ellen vétünk!
Mi is megbocsátunk. A
megváltott szív
bosszút nem kívánhat,
csak szeretni tud,
kit a kereszt Isten
kegyelméhez hív,
felejti sérelmét,
hogyha odajut.
Mert Jézus sebéhez
érve, egymásban
csak kegyelemre
szorúlt bűnöst látunk
s zengi lelkünk boldog
megnyugvásban:
Ő megbocsátott, mi is
megbocsátunk!
Betkó András
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése