2018. november 23., péntek

Keresztény történet-Utazó angyalok


 Utazó angyalok

Két utazó angyal  megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan  volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjek ki  magukat. Ehelyett egy picike helyet  kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal  kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: 
- A dolgok nem mindig azok,  aminek látszanak.
 A következő éjjelen mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek.Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amijük volt, átengedték az  angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludhattak. Amikor a következő napon a  nap felkelt, az angyalok könnyek között találtak a parasztot és a feleségét. Az  egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a  mezőn. 
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta,  hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene  megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és  hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak,- mondta ismét az idősebb angyal. - Amikor a nagy ház hideg pincéjében  pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos  olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a  falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában  aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleseget. Helyette odaadtam  a tehenet
 "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."
Néha pontosan az a jó, ami történt csak a dolgok nem annak mutatkoznak, aminek kellene.Ha bízol, csupán  arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az  előnye. Amíg nem telik el egy kis  idő, ezt nem veszed észre...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése