Erősödő hitű
gyülekezetek
2018 - Áhítat,
2018. november 29. csütörtök , Taksony névnap van .
Születésnap és Névnapjukat
ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: Hitben növekedni
ApCsel
16,1–8
Bármekkorára is nyúlik az égbe vagy ér le a mélybe már
a mi nagy hitünk, ne feledjük: „a növekedést az Isten adta”!
„Így jutott
el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő
zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, akiről jó bizonyságot tettek a
lisztrai és ikóniumi testvérek. Pál magával akarta őt vinni, ezért az ott lakó
zsidókra való tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja
görög volt. Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a
határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák
meg azokat. A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként
gyarapodtak lélekszámban. Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel
a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Míszia
felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.
Ezért Míszián áthaladva lementek Tróászba.”
Magyarázat
Pál és
Szilász nem csupán egy gyülekezet megalakulása után évekkel, és levélben
megdicsérhetően, hanem szinte azonnal, szemmel láthatóan tapasztalta a hitbeli
erősödést és a létszámbeli gyarapodást. Ez milyen lelkesítő lehetett számukra!
A pártoskodó meghasonlás utáni tapogatózó kezdeti lépéseket talán nehéz szívvel
tették meg az úgynevezett második missziós út elején, de Isten kárpótolta őket.
Megláthatták az első missziós úton végzett nem hiábavaló munka eredményeit: egy
szolgálatba állítható fiatalember és az apostoli gyűlés határozatait elfogadó
gyülekezetek formájában. Mi is volt e formában a tartalom?
Pálnak még évekkel később is a „benne élő képmutatás nélküli hit” jutott eszébe Timóteusról (2Tim 1,5). Ez volt a belső tartalom: a hit határozta és szabta meg a külső megnyilvánulásait, Istenhez méltó magatartását, amihez mindenképpen kellett a hívő családi és gyülekezeti környezet. Ennek jelenléte és erősödése arra készteti Pálékat, hogy más missziós mező után nézzenek. Itt a folyamat nélkülük is rendben zajlik.
Erősödő, megszilárduló, határozottá váló hitűek – ízlelgetem a kívánatos állapot kifejezését, és szeretnék látni ilyen gyülekezeteket. És szeretnék tevékeny tagja lenni az egyiknek!

(Papp
Dániel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése