Emberség
Az Egyesült Államokban
egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az
egyik szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek...
Miután kellőképpen
megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:
- A természet, ha külső hatásokkal
nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én
fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat, mint
más gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége?
Elcsendesedett a hallgatóság
a kérdéstől.
- Azt hiszem - folytatta
az apa -, amikor egy olyan gyermek, mint amilyen Shay jön a világra, alkalom
nyílik arra, hogy kifejezzük az emberiség igazi természetét, mégpedig azzal,
ahogyan bánunk azzal a gyermekkel.
Shay az apjával sétált,
amikor néhány ismerős gyereket látott baseballozni. Shay kérdezte:
- Szerinted engednek
játszani? - Shay apja tudta, hogy a legtöbb gyerek nem örülne, ha fia az ő
csapatában játszana, ugyanakkor megérezte fiának azt az igényét, hogy valahova
tartozni akar. Így megkérdezte az egyik fiút, engedik-e Shay-t játszani. A
megkérdezett fiú körül nézett, segítséget kérő tekintettel és mivel nem kapott
segítséget, saját kezébe vette az ügyet és azt mondta:
- 6 ponttal vesztésre
állunk és a nyolcadik körben vagyunk.
Beállhat hozzánk és a
kilencedik körben üthet is.
A nyolcadik kör végén
Shay csapata szerzett néhány pontot, de még mindig 3 pontos hátrányban voltak.
Közben Shay kesztyűt húzott és a középpályán játszott. Semmilyen labda nem járt
ugyan arrafelé, de szemmel láthatóan határtalanul boldog volt, fülig ért a
szája, amikor integetett neki az apja.
A kilencedik körben ismét
ütöttek egy pontot és elérhető közelségbe került a nyerési lehetőség, azonban
Shay volt a következő és egyben az utolsó ütő, így ha ő üt, biztosan vesztenek.
Ilyen, nyerés előtti
helyzetben ki adná át pont neki az ütési lehetőséget?
Meglepő módon Shaynek
adták az ütőt. Mindenki tudta, hogy lehetetlenség eltalálnia a labdát, hiszen
az ütőt se tudta rendesen megfogni.
Ettől függetlenül, amint
ütéshez készült Shay, a dobó közelebb lépett és nagyon lágyan szinte ejtve
dobta hozzá a labdát, Shay mellé trafált, de a második így dobott labdába
belenyúlt és egyenesen az egyik fogó felé ütötte. A fogónak könnyű labda volt
és könnyen ki üthette volna Shayt, azonban az első bázis mellé dobta a labdát.
Mindenki elkezdett kiabálni:
- Fuss Shay, fuss az
elsőre!
Ijedt nagy szemekkel el
is indult az első bázis felé, majd a tömeg biztatására a másodikra is. Mire
odaért a jobb fogónál volt a labda, aki odadobhatta volna a harmadikra, azonban
felfogva a dobó szándékát annak a feje fölé hajította azt, miközben a
bázisokról futó csapattársak már elkezdtek beérni a célbázisra, Shay is
elkerülte a harmadikat és üvöltött a tömeg:
- Célba fuss Shay, célba!
Shay beért és győzött a
csapat, hősként ünnepelték, mintha év végi bajnokságot nyert volna.
- Azon a napon -
folytatta elfojtott hangon az apa, könnyekkel a szemében - mindkét csapat fiúi
igazi szeretetet és emberséget hoztak a világba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése