Ne aludj, Uram!

Ne aludj, Uram már sokáig!
Az utakon a vér bokáig,
A hullapára köldökig,
S a bűn, a bűn:
Fojt szinte már szemöldökig!

Ha még soká késik a reggel:
Uram, mi lesz az emberekkel?
A jókkal! - olyan kevesek!
Belőlük is
Hiéna lesz és tigrisek?

Mi lesz a néma kisdedekkel,
Kik néznek ránk döbbent szemekkel,
S akiknek ajkán tej helyett
Az ördögök
Nektárja csurran: gyűlölet!

És mi lesz, Uram, - jaj, ne vedd el!
Világunk emelő kezeddel?
Mert káromlunk és megvetünk,
Uram, Uram,
Meghalsz-e végképp minekünk?

S ha meg: a kárhozat e földjén,
Hol megpattant a szív, a Törvény:
Kérdezni is alig merem:
Mi lesz, mi lesz
Gyámoltalannal, énvelem!

Csöpp szívemmel, mely gémberedten
Piheg elhúzó tenyeredben,
S mint egy fészkéből kiesett
Fecskefiók,
Szorong szegény és didereg.

Tudod, Uram, hisz Te teremtél,
Nincs több szívem ennél az egynél,
És ez - pusztuljon bár bele -
Ha méreg is,
A föld ízével van tele.

Nem tudok ember lenni máshol!
Vízözönben, földinduláskor,
A végítélet-napkor is:
Nincs más hazám,
Belé fogódzom akkor is.

Míg kezed melegén nyöszörgök,
Most is, Uram, azért könyörgök:
Lüktessen áldott tenyered
Szívembe még
Egy dobbanásnyi meleget.

Add meg nekem, ó meleg Isten,
Szívem rajtad fölmelegítsem:
Hátha utóbb hozzám melenget
A bújdosó
Igazak közül még kilencet!

2018. november 21., szerda