Csak egy cserép zöld
Csak egy virága van most a szobánknak,
nem is virág, csak néhány zöld levél.
Napot se lát, mert a nap sohse jár itt,
Cserépbe él, de napról-napra él!
És napról-napra nő csendes derűvel…
Pár korty vizet kér csak, szerény
nagyon.
Köszöni azt is, hogy a világosság
beszűrődik hozzá az ablakon.
Néhány marék föld minden televénye,
De nem keveselli, mert elég neki.
A halott tárgyak, bútorok honában
az életet jó kedvvel hirdeti.
Tűnődni mellé egy kicsit leültem.
Tán néha szól is… mit mesél nekem?
/A gyermekévek visszatükröződnek,
s a vadvirágos rétek színesen./
Magamban ülök, míg az alkonyattal
megvívja harcát kívül a sötét.
Az ablakunkon már kopog az este,
még egy kicsit vár, s csendesen belép.
Bejön, körülnéz és bizonytalan lesz
lassan az árnyék, tér, tömeg, alak.
A bútor és a tárgyak, lágy vonallal
a két karjába beleomlanak.
Hallgat a ház és hallgat most a szívem,
ma este minden olyan hallgatag...
De mégis szótlan igehirdetéssel
a zöld levélkék így tanítanak:
„Áldott a fény és jó a napsugárban,
hol összeér az erdő és a rét.
Pompás a harmat, zápor kinn a nyárban,
jó a langyos föld és az enyhe ég.
De hogyha Isten áldott küldetéssel
valakit egy szűk kis hajlékba rak,
jó hinni, tudni, szépen megköszönni,
hogy egy kicsiny fény mindig megmarad.
Hogy földet is hány mindig gyökerünkre
és harmatot is ád, amennyi kell.
Nekünk az élet – hidd el! most is ünnep,
Atyánk figyelme rajtunk megpihen.”
- Magasba néztem, csendesen idéztem
a múlt időket, elszállt éveket.
Hiszen ott éltem én is, kinn a nyárban,
hol Isten Lelke szántott, ültetett.
Nagy volt a fény és sűrű volt a harmat:
életvizétől zendült a határ!
De aztán… szűkre fogta tág terünket
az Úr, s szolgálni egy kis szoba vár.
Mégis… oly jó hittel megköszönni,
Hogy egy kicsiny fény mindig megmarad.
Hiszen Övé a nap, a föld, a harmat,
s ha kérek én, Ő hallja szavamat.
Jó hinni, tudni, szépen megköszönii,
hogy Benne élek, Benne pihenek.
- Köszönöm ezt a nagyszerű tanítást,
mellettem élő, csendes levelek!
Füle Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése