Egyre följebb
Az ember-erdőben fának születtem,
nem rossz bokornak,
de mord lombok terpeszkednek fölöttem
és eltakarnak;
már napsugár alig hatol szemembe...
Beásom mélyen
magam a földbe, gyökeret eresztve,
hogy bármi tépjen,
és marjon felnövekvő sudaramba,
mert rázna széjjel,
mozdíthatatlanul álljak, dacolva
ezer veszéllyel.
Az ember-erdőben fának születtem,
és nem bokornak.
Sokak szemében gyötrő szálka lettem,
s vadul morognak,
de lombjaim a vihart áteresztik,
megizmosodva.
Sudaraim az árnyakon átverekszik,
föl, a magasba.
Én nem leszek a zúgó ember-erdő
rossz, satnya bokra.
Az őstalajból hízó lelkem felnő
a lomb-habokra,
mert nekem kell a napsugár. Enélkül
nem tudok élni.
Ha fölöttem a végtelenség kékül,
hiába tépi
vihar a törzsem. Békémet kibontom.
Nyugodtan állom.
A zúgó erdő fülébe rikoltom
nagy kacagásom.
Gerzsenyi Sándor, Angyalföld, 1960
(Vallomás c. verskötetből)
SAKKFIGURA
Egyszerű
sakkfigurád vagyok
én Neked, Uram,
lovad,
parasztod, futód,
amit akarsz,
ahogy akarod.
Sosem akartam
király lenni,
bástyának se
lennék jó, tudom,
de jó a Te
kezedben lenni,
s odaállni,
ahova akarod,
ahová bölcs
gondolataid
vezényelnek, s
veszteg maradni, míg
kegyelmesen új
jelt nem ád kezed.
Vidd velem
győzelemre gondolataidat!
S ha néha
netalán
ki is ütnek
démoni erők,
végy kegyelmes
kezedbe újra,
rendelkezz
velem!
Egyszerű
sakkfigurád vagyok
én Neked, uram!
Füle Lajos
ISTEN
OLTALMÁBAN
(4 Móz
9:21:23)
A drága
szent szövetség sátorát
nappal felhő
és éjjel tűz takarta,
s míg benne
volt a nép erős oltalma,
vezette is a
pusztaságon át.
Ez szabta meg
a nappalt s éjszakát.
Más útjelző
a sivatagban semmi...
Ez adott
jelt: maradni kell, vagy menni.
Szent
függőség, mely biztonságot ád.
Ma Krisztus
az, kire az ember nézzen!
Ki Őt
követi, nem jár sötétségben,
s oltalmát
mindig megtalálja Benne,
Csak éberen figyeljen rá megint!
Mindegy, mit
tesz: megy, vagy marad pihenve,
de mindent
csak az Úr szava szerint!
Balog
Miklós (Ünneprontás, 70. old.)
A hét imája
Valami soha ki nem
mondott szépet Szeretnék mondani rólad és neked.
Botló nyelvem szánalmas dadogásán Atyaian
mosolyogsz.
Űzött szívem fájdalmait
Szikrázó kedvem mögé rejtem
. Miattam Már soha ne
szomorkodj.
(Gerzsenyi Sándor: Isten)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése