DECEMBERI MESE
December meséje az autó meséje és az erdőben élő fenyőfa meséje.
Bárkivel megtörténhetne, ami Dörreni úrral és az autójával
történt, azért mesélem el, hogy tanuljatok belőle.
Dörreni úr nagyon gazdag volt, vagy nagyon szegény, erre már nem
emlékszem. Az bizonyos, volt egy fehér autója, állandóan azzal
járt mindenhova. Még a boltba is kenyérért meg tejért, pedig oda aztán
mehetett volna gyalog is, mert közel volt. Dörreni úr pedig
annyira keveset mozgott, hogy kilenc lépcső megmászása után már alig
kapott levegőt.
Egy téli reggelen, amikor felébredt, azt mondta
Dörreni úr:
- Szombat van és vészesen közel van már a karácsony. Ideje nekem
is beszereznem egy fenyőfát.
Felöltözött, evett egy szelet kenyeret és úgy ült be az autójába,
hogy fogat sem mosott.
- Micsoda szagod van - mondta az autó. - Nem elég azt a sok
kenceficét magadra kenni, mosakodj meg rendesen.
- Csend legyen - vonta össze haragosan a szemöldökét Dörreni úr.
- Irány a Zölderdő.
A Zölderdő ott lélegzett a város mellett, de bizony már alig kapott
levegőt, mert a kirándulók szétdobálták a szemetet a fák alatt és
belepiszkoltak a forrás vizébe, a virágokat letépdelték és a
szebbkavicsokat hazavitték.
Az erdő szélén egy rozsdásodó tábla hirdette piros betűkkel:
Gépjárművel behajtani tilos!
Dörreni úr úgy tett, mintha nem is vette volna észre a táblát,
úgy fordult rá az erdei útra, hogy alig lassított. Majdnem elütött
két nyulat. Nem törődött semmivel, csak a fákat nézegette, melyiket
fogja majd kivágni és hazavinni karácsonyra. Az egyik túl nagy volt, a
másik túl kicsi.
Egyre beljebb járt már az erdőben, gondolt egy nagyot, fékezett
és kiszállt az autóból. Gyalogosan ment a fák közé, hátha megtalálja
azt, amelyik éppen jó lesz. Közben azt vette észre, hogy lágy,
könnyű pelyhekben esni kezd a hó.
- Micsoda ocsmány idő - mondta Dörreni úr. - Fel vagyok
háborodva.
Ezt mondta, de nem fordult vissza. Ment és kereste a fenyőfát.
Észre sem vette, hogy röpült az idő. Délután három is elmúlt már,
ilyenkor hamarabb sötétedik, a nap már búcsúzkodva figyelt a
világra a vastag felhőtakaró mögül.
- Ez az! - állt meg Dörreni úr egy gyönyörű szál ezüstfenyő
mellett.
- Téged foglak kivágni. Te leszel az én karácsonyfám.
- Én ugyan nem - rázta meg tűleveleit a fa.
- Micsoda? Még feleselni merészelsz?
- Nem leszek karácsonyfa egy meleg szobában, de leszek
karácsonyfa itt a havas téli erdőben - mondta a fenyő.
- Menten kiváglak - csikorgatta fogait Dörreni úr.
- Képes lennél kivágni azért, hogy néhány nap múlva a szemétbe
hajíts?
Eszedbe sem jut, hogy nekem fáj, amikor a fejsze hozzám ér?
- Engem az nem érdekel! - tajtékzott Dörreni úr. A fenyő erre
elnevette magát.
- Rendben, próbáld meg, tégy, amit akarsz.
Dörreni úr kapta a fejszéjét - azaz kapta volna, de ott
felejtette az autójában.
- Rögtön jövök - fenyegette meg a fenyőt.
Ment volna az autójához, de nem emlékezett, hol jött, melyik
úton,mert az egyre sűrűbb pelyhekben hulló hó pillanatok alatt
eltakarta nyomait. Indult erre, indult arra, ismerős is volt, meg nem is a táj.
Közben az autóját is belepte a hó. Egy őz járt arra, odahajolt az
autóhoz és azt mondta neki:
- Ne félj, ez a hó betakar, megvéd majd az időjárás viszontagságaitól,
tavasszal meg, ha elolvad, biztosan megtalál a gazdád.
Az autó megnyugodott, különösen akkor, amikor az őz azt is
elárulta neki, hogy alatta fognak meghúzódni azok a kisebb állatok,
akiknek már nem volt érkezésük befejezni a téli szállásuk építését. Olyan
mélyautó álomba merült, amilyen csak létezik, nem is gondolt Dörreni
úrra.
- Szombat van és vészesen közel van már a karácsony. Ideje nekem
is beszereznem egy fenyőfát.
Felöltözött, evett egy szelet kenyeret és úgy ült be az autójába,
hogy fogat sem mosott.
- Micsoda szagod van - mondta az autó. - Nem elég azt a sok
kenceficét magadra kenni, mosakodj meg rendesen.
- Csend legyen - vonta össze haragosan a szemöldökét Dörreni úr.
- Irány a Zölderdő.
A Zölderdő ott lélegzett a város mellett, de bizony már alig kapott
levegőt, mert a kirándulók szétdobálták a szemetet a fák alatt és
belepiszkoltak a forrás vizébe, a virágokat letépdelték és a
szebbkavicsokat hazavitték.
Az erdő szélén egy rozsdásodó tábla hirdette piros betűkkel:
Gépjárművel behajtani tilos!
Dörreni úr úgy tett, mintha nem is vette volna észre a táblát,
úgy fordult rá az erdei útra, hogy alig lassított. Majdnem elütött
két nyulat. Nem törődött semmivel, csak a fákat nézegette, melyiket
fogja majd kivágni és hazavinni karácsonyra. Az egyik túl nagy volt, a
másik túl kicsi.
Egyre beljebb járt már az erdőben, gondolt egy nagyot, fékezett
és kiszállt az autóból. Gyalogosan ment a fák közé, hátha megtalálja
azt, amelyik éppen jó lesz. Közben azt vette észre, hogy lágy,
könnyű pelyhekben esni kezd a hó.
- Micsoda ocsmány idő - mondta Dörreni úr. - Fel vagyok
háborodva.
Ezt mondta, de nem fordult vissza. Ment és kereste a fenyőfát.
Észre sem vette, hogy röpült az idő. Délután három is elmúlt már,
ilyenkor hamarabb sötétedik, a nap már búcsúzkodva figyelt a
világra a vastag felhőtakaró mögül.
- Ez az! - állt meg Dörreni úr egy gyönyörű szál ezüstfenyő
mellett.
- Téged foglak kivágni. Te leszel az én karácsonyfám.
- Én ugyan nem - rázta meg tűleveleit a fa.
- Micsoda? Még feleselni merészelsz?
- Nem leszek karácsonyfa egy meleg szobában, de leszek
karácsonyfa itt a havas téli erdőben - mondta a fenyő.
- Menten kiváglak - csikorgatta fogait Dörreni úr.
- Képes lennél kivágni azért, hogy néhány nap múlva a szemétbe
hajíts?
Eszedbe sem jut, hogy nekem fáj, amikor a fejsze hozzám ér?
- Engem az nem érdekel! - tajtékzott Dörreni úr. A fenyő erre
elnevette magát.
- Rendben, próbáld meg, tégy, amit akarsz.
Dörreni úr kapta a fejszéjét - azaz kapta volna, de ott
felejtette az autójában.
- Rögtön jövök - fenyegette meg a fenyőt.
Ment volna az autójához, de nem emlékezett, hol jött, melyik
úton,mert az egyre sűrűbb pelyhekben hulló hó pillanatok alatt
eltakarta nyomait. Indult erre, indult arra, ismerős is volt, meg nem is a táj.
Közben az autóját is belepte a hó. Egy őz járt arra, odahajolt az
autóhoz és azt mondta neki:
- Ne félj, ez a hó betakar, megvéd majd az időjárás viszontagságaitól,
tavasszal meg, ha elolvad, biztosan megtalál a gazdád.
Az autó megnyugodott, különösen akkor, amikor az őz azt is
elárulta neki, hogy alatta fognak meghúzódni azok a kisebb állatok,
akiknek már nem volt érkezésük befejezni a téli szállásuk építését. Olyan
mélyautó álomba merült, amilyen csak létezik, nem is gondolt Dörreni
úrra.
Dörreni úr egész éjszaka ott keringett az erdőben,
rettenetesen
fázott és fáradt volt már, amikor váratlanul megtalálta a városba vezető
utat. Örült, hogy hazaért, nem is törődött sem az autójával, sem
az autó hátsó ülésén heverő fejszével.
Ezen a télen, de a következőn és a többin sem állított fenyőt
Dörreni úr, csupán egy kisebb koszorút tett a szobájába. Gyertya azon is
égett, annak fényében is éppen olyan szép volt a karácsony.
Az autó örökre kinn maradt az erdőben. Az erdő népe megszerette, a
szelek homokot szórtak rá, domb lett belőle. A felhők megöntözték
a friss dombot, hamarosan fű nőtt rajta és virágok. Az
ezüstfenyőből pedig, amelyiket Dörreni úr ki akart vágni, az egyik legszebb
fenyőfa lett az erdőben.
fázott és fáradt volt már, amikor váratlanul megtalálta a városba vezető
utat. Örült, hogy hazaért, nem is törődött sem az autójával, sem
az autó hátsó ülésén heverő fejszével.
Ezen a télen, de a következőn és a többin sem állított fenyőt
Dörreni úr, csupán egy kisebb koszorút tett a szobájába. Gyertya azon is
égett, annak fényében is éppen olyan szép volt a karácsony.
Az autó örökre kinn maradt az erdőben. Az erdő népe megszerette, a
szelek homokot szórtak rá, domb lett belőle. A felhők megöntözték
a friss dombot, hamarosan fű nőtt rajta és virágok. Az
ezüstfenyőből pedig, amelyiket Dörreni úr ki akart vágni, az egyik legszebb
fenyőfa lett az erdőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése