Mire ösztönözte a szeretet a pásztorfiút?
Azon az éjszakán, amikor
az égen megjelent a csillag, az angyal irányítása szerint útra keltek a
pásztorok. Volt közöttük egy fiú, aki olyan kicsi volt és ráadásul annyira
szegény, hogy a többiek nem akarták magukkal vinni, hiszen úgy sem tudott volna
ajándékot adni az Istengyermeknek.
Ő azonban nem nyugodott
bele. Egyedül indult el a hosszú útra, és meg is érkezett Betlehembe. Társai
ekkorra már hazaértek, az istállóban pedig mindenki aludt: Szent József, Mária
és az angyalok. Aludt az ökör és a szamár is, csak a kis Jézus volt ébren.
Csendesen feküdt a szalmán, s talán elhagyatottsága miatt kissé szomorú volt,
de nem sírt és nem nyugtalankodott, annál ő sokkal derekabb gyermek volt.
A Kisjézus a fiúra
nézett, amint ott állt a pólyája előtt teljesen üres kézzel. Nem volt nála még
egy darabka sajt, még egy szál gyapjú sem, amit odaajándékozhatott volna. A fiú
is nézte a gyermeket. Ott feküdt szegény a szalmán és nem volt semmije, amivel
unalmát elűzhette volna; sem csengettyűje, sem csörgőcskéje, sem egyéb játéka.
A pásztorfiú nagyon
megsajnálta a kicsi gyermeket. Kezébe vette a piciny öklöcskéjét, kihajlította
hüvelykujját, és a szájába dugta.
Ettől kezdve nem volt
többé szomorú a Kisjézus, mert a szegény pásztorfiú a legdrágábbat ajándékozta
neki, amivel egy pólyás gyermeket meg lehet ajándékozni: saját hüvelykujját.
Ismeretlen szerző
forrás:szepi.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése