Úgyis célba vezette őket!
2018
- Áhítat,
2018. december 17. hétfő
, Auguszta névnap van
Születésnap és Névnapjukat
ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: Krisztushoz érkezünk meg
Aki őszintén és szívből elkezd hinni Krisztusban, az rádöbben a csodára, hogy minden út hozzávezetett.
„Ezt a Mózest, akit
megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – őt
küldte el az Isten elöljáróul és szabadítóul az angyal által, aki megjelent
neki a csipkebokorban. Ő hozta ki őket, ő tett csodákat és jeleket Egyiptom
földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig. Ez az a Mózes, aki
azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül,
olyat, mint én. Ő az, aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában atyáink és az
angyal között, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy
átadja nekünk. Neki nem akartak engedelmeskedni atyáink, hanem elutasították
maguktól, és visszafordultak szívükben Egyiptom felé, amikor ezt mondták
Áronnak: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi
történt Mózessel, aki minket kivezetett Egyiptom földjéről. Elkészítették a
borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek
kezük munkájában. Isten pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra,
hogy imádják az ég csillagseregét, amint meg van írva a próféták könyvében:
„Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izráel
háza? Sőt inkább hordoztátok Molok sátorát és isteneteknek, Romfának a
csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok
előttük. Száműzlek ezért titeket Babilonon túlra.”
A bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott. Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogány népek földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig”

Magyarázat
A kísértés mindig jelen van,
amelyik arra akar rávenni minket, hogy kívül engedelmességet színlelve a
szívünkben a bűn felé forduljunk. De ezt csak ideig-óráig tudjuk a felszín
alatt tartani.
István vértanú ebben a zsidók történelmét összefoglaló beszédében átfogó képet lát és mutat be népéről. Isten nézőpontjából világosan látszik, mekkora tévút Egyiptom felé visszafordulnia a népnek, és bálványszobrot csináltatnia. Néhány hangadó könnyen vezethet tévútra egész tömegeket, ha nincs, aki tisztán lát és kellő határozottsággal áll ellen a tévtanoknak.
Bárcsak jobban érdekelne minket, miket gondol az Úr az életünk dolgairól! Egy pillanatig se gondoljuk, hogy nincs véleménye róla. Igéje tele van tanácsokkal és ígéretekkel, no meg figyelmeztetésekkel. Ezek mind a mi életünket tudnák a cél felé terelni. Ösvényt mutatnak, ami az életre vezet.
Csak Isten kegyelme, hogy minden engedetlensége ellenére nem vetette el teljesen Izraelt. A maradékot, az utódokat, akiket az Úr ígérete jobban vonzott már, mint Egyiptom, bevezette az ígéret földjére. Adj sokkal nagyobb teret lelkedben a Szentlélek vonzásának! Ő az Úrhoz tudja vezetni gondolataidat mindennap. Ma is.

(Sinka
Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése