Krisztussal
uralkodó kiváltságosok
2018 - Áhítat,
2018. december 22. szombat, : Zénó névnap
van
Születésnap és Névnapjukat
ünneplőknek sok Boldogságot kívánok!
Hét témája: Krisztushoz érkezünk meg
Jel 20,1–6
Akiknek a szívét Isten teljesen megtisztítja, azok már
uralkodhatnak mindenen, mert valódi gazdái tudnak lenni a rájuk bízottaknak.
„És láttam,
hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy
lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán,
és megkötözte ezer esztendőre, levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet
tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer
esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.
És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.”

Magyarázat
Micsoda
kiváltságot tartogat számunkra Krisztus: vele együtt uralkodhatunk majd! Ha
elhiszed ezt, nagy lelki erőt tud jelenteni számodra. Pál is erősíti ezzel
Timóteust: „Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni
is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.” (2Tim 2,11–12a)
Hívőként gyakran lehetünk tanúi annak, hogy „minden javunkra van” (Róm 8,28), de sajnos legtöbbször épp csak egy röpke pillantás erejéig, s csupán korlátozott számú esetben. De miért ne lehetne igaz, hogy Isten azért engedi meg a rosszat, mert általa jóval nagyobb dicsőséget és örömöt szerezhet nekünk, mint anélkül? Nem lehetséges-e, hogy a dicsőség és öröm nagyobb lesz így, mint ha nem tapasztaltuk volna meg a szenvedést? Ha nem lenne bűn és gonoszság, sosem fedeztük volna fel, milyen rendíthetetlen Isten, és milyen megdöbbentő szeretettel viszonyul hozzánk, és hogy milyen bámulatba ejtő, hogy dicsőségéről lemondva vállalja a keresztet.
A bűnbeesésnek és a megváltásnak köszönhetően olyan közeli kapcsolatra nyílik lehetőségünk Istennel, ami más módon nem lett volna lehetséges. Ezt még az angyalok is irigylik tőlünk (1Pt 1,12). A szenvedés tehát elkerülhetetlen előfeltétele ennek az eljövendő dicsőségnek. De ne bánkódjunk ezen, hiszen igaz, ahogy valaki fogalmazott: a bátorság veszélyben születik. Azokon a trónszékeken a bátor vértanúk foglalnak majd helyet.

(Sinka
Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése