MAGÁNYOMBAN KIÁLTOTTAM HOZZÁ
Szabó Sándor
Magányomban
kiáltottam hozzá,
Egy magányos
szívben a fájdalmak nagyok.
Megtört szívvel
kiáltottam: "Hol vagy?"
S Õ csendben
válaszolta: "Itt vagyok!"
Hallottam hív,
mégsem arra mentem,
Az Õ fénye más felé
ragyog.
Aztán mikor mindent
elvesztettem,
S Õ csendben így
szólt hozzám: "Itt vagyok!"
Itt volt velem, és
én mégsem láttam,
Szólt hozzám, s én
nem figyeltem rá.
Azt hittem már
sosem látom többé,
De újra szólt, nem
hallgatott soká.
Magányomban
kiáltottam hozzá,
Egy magányos
szívben a fájdalmak nagyok.
Megtört szívvel
kiáltottam: "Ó hol vagy?"
S Õ újra így szólt
hozzám: "Itt vagyok!"
Elindultam, s
lassan botladoztam.
Elestem, megütöttem
magam.
Fájdalmamban
kiáltottam: "Kérlek!
Magányos vagyok
ments meg Uram!"
Kísértések jöttek
minden percben,
S a bûn, mint nagy
kõ, nyomta lelkemet.
Hívott az Úr, S
csendben így feleltem:
"Bûnös vagyok
Uram! Nem lehet!"
De újra szólt: Jöjj
hát! Gyere bátran!
Tudom, sok bûn
nyomja lelkedet,
Hidd el, Isten
mégis szeret téged,
Mint szeretõ Atya a
gyermeket.
A golgotán
felállított kereszt
Áldozat a te bûneidért.
Hidd el, Isten úgy
szeretett téged,
Érted ontott annyi
drága vért.
Gondolkoztam.
Tényleg így van? Értem?
Értem ontott annyi
drága vért?
Isten tényleg úgy
szeretett engem,
Hogy Fiát adta
gyarló lelkemért?
Miért szeretett?
Miért? - Nem volt oka.
Feltételek nélkül
szeretett.
Megmentett, és
ezért adtam neki
Bûntõl sebzett
fáradt szívemet.
Hát megtaláltam,
meg van, mit keresztem.
Az Õ fénye énrám is
ragyog
Jézus meghalt
értünk a Kereszten,
Onnan szól most
hozzád: Itt vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése