FEHÉR HOLLÓK
Fehér hollókat látok szállni,
Ritka kép ez... úgy csodálom!
Szemlélésük magával ragad,
Mint ragyogó édes álom.
Szárnyuk napsugárból van szőve,
Kormánytolluk a szeretet...
Merre szállnak az ég felderül,
Megújul, virul az élet.
Szállnak, ha cikázik a villám
S lángol a nagy ember - erdő,
Ha ezer veszély útjuk állja
S letarolt minden szív-mező.
Ha égig csapnak a bűn-hullámok
És senki feléjük se néz,
Ha a láthatárt köd borítja,
Ha tettük feledésbe vész.
Mennyei parancs küldi őket,
Mint hajdan a Kérith patakhoz,
Hogy Illés, Isten prófétája
Éhségben jusson ,,falathoz’’.
És szállnak csendben, egyre jobban
Oda, hol látnak éhezőt,
Viszik az Isten tárházából
Az áldást, az életerőt.
Néha hozzám is berepülnek
E csodás égi madarak...
Lelkem remeg, könnyem kicsordul.
Ők halkan tovább szállanak
És ott marad az áldás nálam
Mit Isten küldött így nekem.
Könnyes hálám felszáll az égbe
S őket imámmal kisérem.
Szálljatok csak Isten hollói!
E világ beteg, elesett.
Ne szűnjetek meg áldás lenni,
Törülni fájó könnyeket.
Repüljetek csak repüljetek,
Ragyogjon fényben szárnyatok,
Míg jön az Új, felmentő parancs:
,,Az égi honba szálljatok!‘
Dénes Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése