Elhívatásom
Ki vagyok én?!... és mit tettem,
hogy e tisztségre hívva lettem?
Érdemem nincs, bölcs nem vagyok,
nem míveltem semmi nagyot.
Dobog szívem s remeg bennem,
mit bízol rám, ó, Istenem?!
Én menjek el, én, én, szegény?
Oly gyarló és erőtlen lény?
Én vigyem az öröm hírét,
Hogy üdítse népek szívét!?
Hogy a fásult enyhet nyerjen,
A tévelygő otthon leljen?
Hogy kezdjem el, hogy folytassam?
A rettegőt, hogy megtartsam?
Hogy szóljak a kemény szívnek,
A hitetlen és kevélynek?
Hogy keressem fel a vándort,
S azt, ki a jótól elpártolt?
Hogy bánjak a bárányiddal,
Mikor jövök a gyógyírral?
Ó, mondanám: ne küldj engem!
De nem, ezt nem lehet tennem.
Engedek én is szent szavadnak,
Mesteremnek és Uramnak.
Te küldj engem, és én megyek,
Legyen velem szent kegyelmed!
Szenteld szívem, elmém, ajkam,
Hogy mi Tőled van, azt mondjam.
Szenteld szavam, kezem, lábam,
Hogy hű legyek a munkában,
Szent az utam, melyen járok,
Szent az alap, melyen állok.
Érzem, gyakran vész vesz körül,
Gát, akadály elém kerül,
De kiáltok, s haldd meg szavam,
Segélyedet küldd el, Uram!
S ha eredményt majd nem látok,
Bármily sokat is fáradok,
Ne engedd, hogy ellankadjak,
S abbahagyjam szent munkámat.
S ha talán nagyra emelsz,
S általam sok dolgot művelsz,
Tudasd, hogy azt nem én tettem,
Szerszám vagyok csak kezedben.
Légy Te velem, csendben s zajban,
Derült napon, a viharban.
Így betöltöm hivatásom,
S rendben leled számadásom.
Barnyay Mihály,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése