URAM, CSAK EGY VAGYOK…
Uram, csak egy vagyok a sok között,
Ki bár rongyos ruhába öltözött,
Vendégeid sorába híva lenni,
Királyi nagy menyegzõdre menni,
Szegényen bár, de úgy szeretne!
Mégis talán, ha meglehetne...
Rongyos ruhámra félve, hogyha még
Tekintni olykor elfelejtenék,
Azért elõttem mégis ott lebeg
Aranytermed, s a szívem úgy remeg!
Aranytermed, s az én ruhám, és
Ajkamra félve jön könyörgés:
Nem az elsõ helyre ülnék, Uram.
A meghívottak mellett boldogan
Húzódnék félre, félre, messzire:
A díszes asztalnak legvégire;
Szívem mélyén azért repesve!
Uram, talán ha meglehetne...
Uram, nem kellenének drága ételek:
Nem tennék úgy én, mint az emberek,
Akik jólétre jutnak: erre már
Kívánságuk felhõkben egyre jár.
Ily ember morzsát is ehetne!
Uram, talán így meglehetne...
Uram, tudom, sok minden útban áll;
Azért szívem mégis remélve vár...
Kegyelmednek sugára végre tán
Dicsõn csillogva irányulna rám.
Boldoggá engem ez tehetne.
Uram, óh, bárcsak így lehetne...
(Haraszti Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése