A tükör
Néhány
évvel ezelőtt a kisfiamat egy nagy tükör elé állítottam.
Először nem
ismerte meg magát benne, még túl kicsi és butácska
volt hozzá. De
láthatóan örült annak a kedves
kisfiúnak, aki
az üvegfal mögül rámosolygott.
Egészen addig,
amíg az arckifejezése meg nem
változott, és a
mozdulatok párhuzamosságára
felfigyelve
észre nem vette, hogy az ő maga.
Így vagyunk mi
is a Biblia alakjaival és eseményeivel.
Először úgy
látjuk őket, mint a régmúlt
szereplőit, úgy
hallgatjuk az érdekes történeteket,
mint amelyekhez
nekünk semmi közünk.
De amikor
megváltozik az arckifejezésünk,
és a
cselekedeteinket is vizsgálni kezdjük, rá kell
döbbennünk: „Ez
itt én magam vagyok, valóban
én, és senki
más.” Egyszerre csak első személyben
tudjuk olvasni
Isten üzenetét, nekünk szól.
Ez valóban nagy esemény!
Addig kell tehát
nekünk „a Tükör” előtt ideoda
mozgolódnunk,
amíg pl. az Úr Jézus körüli
emberek
egyikével nem azonosítottuk magunkat.
Ameddig nem
ismerjük fel önmagunkat
azokban az
emberekben, addig nem ismerjük
fel az Urat sem.
Sajátságos felfedezést tehetünk ezután.
Mindezekből az
alakokból hirtelen a saját arcképünk
tekint ránk.
Mindezekben az eseményekben
saját életünk
helyszínrajzát látjuk feljegyezve:
én vagyok a
kételkedő Tamás... én
vagyok a bűnös
asszony… én vagyok a tékozló
fiú; és az atya,
a mi mennyei Atyánk, aki vár minket.
Meg kell azonban
állnunk „a Tükör”, vagyis
Isten Igéje
előtt, és teljes szívünkből kell mondanunk:
„Ez én vagyok!”
„Mert ha valaki csak hallgatója
az Igének, de
nem cselekszi, olyan, mint
az az ember, aki
a tükörben nézi meg az arcát.
Megnézi ugyan
magát, de elmegy, és nyomban
el is felejti,
hogy milyen volt. De aki a szabadság
tökéletes
törvényébe tekint bele, és megmarad
mellette,
úgyhogy nem feledékeny hallgatója,
hanem tevékeny
megvalósítója: azt boldoggá
teszi
cselekedete” (Jak 1,23-25).
Helmut Thielicke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése