Keresztény Versek

SAMÁRIAI ASSZONY   

Ma elém szállt egy világító árnyék,

Emlékalak, ki ma is köztünk jár még.

Tespedt falun, forrongó városon

Így énekel, mint sebten átoson

Népek nyomában hullongó haraszton

A sikárbeli asszony:

„Napsütötte úton boldogan futok,

Szívemben dobban gyönyörű titok.

Buzogva csobban, mint forrás a kőben,

Kitörni készülőben.

Tegnapi éltem - törött kőveder -

A feledésnek útfelén hever.

Dicső jövendőm ma elébem intett:

Valaki rámtekintett.

A szeme fénylőbb, mint a déli ég,

Tüzétől minden földi vágy kiég.

Leperzselt, szomjas tarló lesz a lelkünk

Élő vízért esengünk.

TITOK  

Azt látjátok, hogy gondtalan vagyok

s kérditek: a szemem mitől ragyog?

Mi visz előre? Nincs rajtam teher?

Mért lebegek, mint akit szárny emel?

Gyermek, asszony, munka, kenyér, lakás,

tüzelő, orvos, cipőtalpalás,

számla és részlet. . . bűn, gond, szenvedély. . .

Hogyan bírom mindezt oly könnyedén?. . .

Mi a titkom?. . . Honnan van az erő?

. . . Titkom és erőm egyedül csak Ő,

Ő, ki elvette minden terhemet,

Ő véd, vigasztal, táplál és szeret.

Könnyű menni, ha köves is az út,

vére a kőre hullt s ott megaludt.

Piros szőnyeg lett lábaim alatt.

El nem botolhat, ki rajta halad.

Könnyű menni, hisz Ő lépked elől

s Előtte a lehetetlen ledől.

Könnyű menni, hisz a tövises ág

mindig csak az Ő szent arcába vág!

Könnyű menni, hisz rajta a teher

s a vétkeimért is majd Ő felel.

Könnyű menni, mert Ő utat nyitott. . .

Tudjátok most már. . . Ím ez a titok!

            Bódás János

Szava zápor. Égi áradat.

Vádolva ver, tikkasztva zúg, szakad.

Míg sajgó lelkünk öntudatra éled,

S felujjong, mert Övé lett.

Vásár, versengés, temetési jaj,

Duhaj, rikoltás, nevető zsivaj,

Ne fojtsd el a szót jó hírt mondó számon!

Repesve hadd kiáltom:

A Szent, az Áldott közelünkbe jött!

Hallgatva vár a városunk előtt.

Megtépett, kínzott, szennyes, árva lelkek,

A Kúthoz futva jertek!

Menekvő szívek, hajszolt életek,

Ne az én gyarló szómnak higgyetek!

Bocsássatok, hogy lábához omoljak

A csendben, ahol az élő víz csobog csak

Míg égigzengő kórusban kiáltjuk:

A Krisztust megtaláltuk!

                    Dömötör Ilona

CSAK EGY SZÓT!     

„Csak szólj egy szót!“ - és Jézus szólt.

                                         Kimondta.

A szélütött szolga felült az ágyon

erre a szóra, mert ebben a szóban

erő volt, hatalom.

Ne sírnék sok erőtelen szavamon?

És ne hallgatnék el, hogy Ő beszéljen,

hogy bennem Ő, a Krisztus szóljon, éljen?

Elhallgatok, s könyörgök hangtalan:

Csak szólj egy szót; s meggyógyul a

                             szívem...

meggyógyul a szavam.

            Túrmezei Erzsébet