2015. október 29., csütörtök

Keresztény Versek

Szabó Lőrinc
ISTEN

Sokszor tűnődtem: vajon hiszi pap
bátyám Istent? S hogy hiszi? Ami csak
volt, érv, pro s kontre, mind előkerült;
sőt, bármi jött szóba, ha sikerűlt
újat találnom, néha, valami
új szempontot, ő csak örült neki,
s nem háborgott, de maga segített
táplálni fürkész ösztöneimet.
"Fiam" mondta "bármennyire igaz
az Úr igaza, mi mindig csak az 
ember agyával elemezzük, és
jogunk és tisztünk a kételkedés.
Szűrj mindent, vizsgálj! Csak gyarapodik,
ha maga termi próbaköveit
a hit s az ész; minekünk nyereség,
ami másnak szégyen és vereség.
Mások: érdek; légy te: érdektelen;
s az út végén találkozol velem!"

Szent-Gály Kata
Keresztúton

,,Azt mondja az Úr:
Kevés az, hogy a szolgám légy,
s fölemeld Jákob törzseit,
és visszatérítsd Izrael maradékát.
Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,
hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.''
(Iz 49,6)
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben...?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel...?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel...?
Adnád-e kezedet szorító kötélnek...?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek...?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben...?
Az ostorozásnál eltakarnál engem...?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek...?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet...?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig...?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik...?
Tudod-e karodat szélesre kitárni...?
Az egész világért áldozattá válni...?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem...?
Tudsz-e mellém hágni...? A helyembe lépni...?
Magadat feledve életemet élni...?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem...?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?


Szigethy Ferenc


A SZERETET DICSÉRETE

Hiába szólok angyalok nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.

És láthatok én, tudhatok jövendőt,
S lehet világos minden nagy titok -
Lehetek én nagy bármely tudományban,
A hitemet bár mindennap megálljam,
Szeretet nélkül semmi sem vagyok.

Ha vagyonomat felétetem mind is
És ha testemet tűzre is adom,
Szeretet nélkül meghalt amit tettem,
Az örök cél lett megcsúfolva bennem,
Az én lelkemnek nincs haszna azon.

Mert a szeretet kegyes, hosszútűrő,
Nem kérkedik az, nem irigykedik,
Nem ismerős a maga haragjával -
Együtt örül az igaz igazsággal,
Hisz és remél a végső ideig.

Hiába szólok angyaloknak nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.

           

Keresztény Énekek

Hegyi beszéd
Tágas a kapu és széles az út, ami kárhozatra visz, /d  A
És sokan vannak azok, akik így élnek itt: fény nélkül, Isten nélkül.  /F  g  A   g   A
Refr.

Szoros a kapu, és keskeny az út ami életre visz,
És kevesen vannak azok, akik Istent keresik, ó a fényt, ó ó

Refr.          Keskeny út vár ránk, /d  C  F
Az égbe vezet a lépcső /g  d
Áldása száll le ránk /d  C  F

És megtalál a fény  /g  A

Én Istenem (Várlak Uram), benned bízom, Téged vár a lelkem! /e a
Én Istenem (Vezess Uram), ösvényeden vezess engem! /D7 h H7
Én Istenem (Taníts Uram), igazságban taníts engem! /e a
Én Istenem (Várlak Uram), minden nap várlak Téged! /D7 h H7
Én Istenem (Nézlek Uram), szemeim csak Terád néznek! /e a
Én Istenem (Hívlak Uram), szüntelen hívlak Téged! /D7 h H7
Én Istenem (Segíts Uram), hallgasd meg a könyörgésem! /e a
Én Istenem (Kérlek Uram), kegyelmedről emlékezz meg, Istenem! /D7 h H7 C

Bocsásd meg, ha elfáradok s néha sírok, /e a D7 G
Tekints reám, lásd meg árva és szegény vagyok! /a D7 G E
//Légy segítségem, szabadíts meg engem, /a D7 G e
Uram lelkem hozzád emelem.// /C D e
Fogadd el Uram szabadságomat, fogadd el egészen! /C G C F, C G C-G7
Vedd értelmemet, akaratomat és emlékezésem. /C G, C F C G C
Mindazt, amim van és ami vagyok, Te adtad ingyen, /C G C F, C G C-G7
Visszaadom Uram, visszaadom egyszerre mindent. /C G, C F C G C

Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed, /a E7 a F C G C
Csak egyet hagyj meg ajándékodul: szeretnem téged. /a E7 a F: G D7 G-G7
Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemben, /C G C F C G C-G
S minden, de minden gazdagság, egyéb, már semmi nem kell. /C G C F, C G-G7 C




2015. október 28., szerda


Napi Áhítat

Ma Október 28. Szerda, Simon, Szimonetta napja van.
Reformáció

Olvasmány: 2Krón 34,29–33

Rögtön bálvány születik akkor, amikor nincs teljesen csordultig a szív Isten keresésével, szeretésével és szolgálatával.
 29A király összegyűjtette Júda és Jeruzsálem véneit.
 30Azután fölment az ÚR házába a király, meg Júda összes polgára és Jeruzsálem lakói, a papok, a léviták és az egész nép apraja-nagyja. És felolvasta fülük hallatára a szövetség könyvének minden igéjét, amelyet az ÚR házában találtak.
 31Majd odaállt a király a helyére, és szövetséget kötött az ÚR színe előtt arra nézve, hogy az URat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívvel és teljes lélekkel megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, melyek meg vannak írva abban a könyvben.

 32Elfogadtatta ezt mindazokkal, akik Jeruzsálemből és Benjáminból ott voltak. És Jeruzsálem lakói az Istennek, őseik Istenének a szövetsége szerint jártak el. 33Jósiás pedig eltávolított minden utálatos bálványt Izráel fiainak valamennyi tartományából, és minden Izráelben található embert Istenüknek, az ÚRnak a szolgálatára kötelezett. Nem is tértek el az ő egész életében őseik Istenétől, az ÚRtól.

Magyarázat:
Jósiás nagyon rossz családi örökséget hozott magával. Nagyapja bár halála előtt megtért, de több mint ötven évig bálványimádásba vitte né­pét, fertelmes bűnöket követett el. Fia, Ámón, aki Jósiás apja volt, Manassé bűnös útját követte, ennek eredménye az lett, hogy csupán két évig volt Júda királya, mert egy összeesküvésben gyilkolták meg. Ezek után nyolc évesen lett uralkodó Jósiás. Egy gyermek, aki nagy felelősséget hordozott. Az ifjú király tanult ősei bukásából, és szakított útjaikkal. Tizenhat évesen elkezdte keresni az Urat, majd megtisztíttatta a templomot, helyreállította az ünnepeket, az istentiszteletet, megtalálták az elveszett Szentírást, és elkezdték azt komolyan venni. Jósiás harmincegy évnyi uralkodása alatt szellemi értelemben megújult az ország.
Jósiás történetéből megláthatjuk, hogy egyetlen ember is elég ahhoz, hogy Isten nagy dolgokat tegyen egy egész nemzet életében. A reformáció kétezer-hétszáz és ötszáz éve is úgy indult el, hogy valakik komolyan vették Isten szavát, és készek voltak leszámolni a bálványimádással, a hamis vallásossággal, a megtűrt bűnökkel.
Isten ma is reformációt készít számunkra, keresi a Jósiásokat, akik azt teszik, amit helyesnek lát az Úr, akik Dávid, de még inkább Jézus Krisztus útjain járnak, és attól nem térnek el sem jobbra, sem balra! /MZ/

Van egy álmom a mai napon! Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hegy és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember. Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza Délre. (Martin Luther King)

Hiszek a mában, újulásban,
s új életet kezdek e hitben,
hisz – öltözködve napsugárba –
mosolygó arccal néz az Isten...
(Füle Lajos: Ó, reggelek...)

(Merényi Zoltán)

Igésképek





Történet

ÉNTŐLEM LETT E DOLOG
 (1 KIRÁLYOK 12,24)

Szerző: Laura A. Barton Snow 


Életed csalódásai tulajdonképpen az én szeretetem jelei. Üzenetem van számodra ma, gyermekem; ezt akarom elmondani neked, azért, hogy bearanyozza a viharfelhőket, amelyek életed fölött tornyosulnak, és hogy tompává tegye a tüskéket, amelyeken járnod kell.
Üzenetem egyetlen mondat csupán, de rejtsd el azt szíved mélyére. Legyen nyugvópárnád, amelyre fáradt fejedet lehajtod. Az üzenet így szól :
„ Éntőlem lett e dolog. “
Nem gondoltál még arra, hogy mindaz, ami veled történik, engem is érint? Ami téged bánt, az az én szemem fényét bántja ? ( Zakariás 2,8 ) Mivel drága és értékes vagy a szememben, rendkívüli módon ügyelek a neveltetésedre. Amikor kísértések vesznek körül, ellenségek támadnak rád, tudd meg: „ Éntőlem lett e dolog.“ Én a körülmények Istene vagyok. Nem véletlenül vagy azon a helyen, amelyen állsz, hanem azért, mert én választottam számodra azt a helyet.
Nem imádkoztál alázatért ? Látod, éppen azért helyeztelek arra a helyre, mert ott megtanulhatod ezt a leckét. A téged körülvevő emberek és dolgok által az én akaratom munkálkodik. Pénzügyi gondjaid vannak? Nem tudod hogyan jössz ki a fizetésedből? „ Éntőlem lett – e dolog. „Én vagyokaz , akié a menny és a föld. Mert azt akarom, hogy mindent tőlem kérj és teljesen  tőlem függj. Gazdagságom határtalan. ( Filippi 4,19 ) Tedd ígéreteimet próbára, nehogy bárki is azt mondhassa rólad, hogy ebben a dologban nem bízol Istenben.
A nyomorúság éjszakája vesz körül ? „ Éntőlem lett e dolog.“ Én, Jézus, tudom mit jelent ez. Hisz én vagyok a „ fájdalmak férfia, betegség ismerője“ ( Ézsaiás 53,3 )
Elvettem mellőled minden emberi támaszt, hogy hozzám fordulj és örök vigasztalást vehess tőlem( 2 Tehsz. 2,16.17 ) Csalódtál barátaidban? Talán olyan valakiben aki előtt megnyitottad a szíved ? „ Éntőlem lett e dolog.“ Én engedtem meg, hogy csalódjál, hogy megtanuld:  Én  Jézus vagyok a te legjobb barátod. Megtartalak téged, és harcolok érted küzdelmeidben. Azután vágyom, hogy meghitt barátod lehessek.
Hazugságot mondott valaki rólad ? Hadd tegye, te pedig jöjj annál közelebb hozzám, szárnyaim alá, távol minden szócsatától. Ha igazságtalanság  ért, én vagyok az, aki „ Felhozza a te igazságodat mint a delet. „ ( Zsolt. 37,6 )
Terveid halomra dőltek ? Levert és kiábrándult vagy ? „ Éntőlem lett e dolog. „ Hiszen te készítetted a terveket, és azután kértél, hogy áldjam meg azokat. Pedig én vagyok az , aki tervet készítek számodra „ Erőd felett  való dolog ez, nem végezheted azt egymagad ?“ ( 2 Mózes 18,18 ) Te csak a szerszám vagy, s nem a cselekvő. Vágyva vártál arra, hogy valami nagy dolgot cselekedj értem? És most betegágyon szenvedsz! „ Éntőlem lett e dolog.“ Nem tudtam másként magamra irányítani figyelmemet, annyira el voltál foglalva nagy buzgóságodban. Néhány legmélyebb tanításomat akartam így közölni veled. Engem csak az szolgálhat, aki megtanult türelmesen várni. Leghatásosabb munkatársaim gyakran éppen azok, akik nem végeznek aktív szolgálatot, de megtanulták, hogyan éljenek az imádság fegyverével.
Hirtelen rád szakadt egy felelősség teljes, nehéz feladat? Indulj csak bátran, és számíts Rám. Azért helyeztelek Téged ebben a felelősség teljes munkába, hogy megtapasztald : „ Megáld téged az Úr, a te Istened mindenben, amit cselekszel“ ( 5 Mózes 15,18 )

Ma egy korsó szent olajat adok a kezedbe. Használd bátran  és szabadon, gyermekem, hogy életed ösvényén a hitnek, bizalomnak és vigasztalásnak ezzel az olajával megkenhess minden szót, amely sért, minden körülményt, amely próbára teszi türelmedet és gyöngeséged minden megnyilvánulását. Gondolj arra, mindaz, ami téged zavar és bánt alkalom Isten számára, hogy segítségedre legyen. A tövisek olya mértékben tűnnek el, amilyen mértékben felismersz engem minden dolgodban. „ Vegyétek szívetekre mindezeket az igéket, amelyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon ..., mert ez a ti életetek. „  ( 5 Mózes 32,46


Keresztény Versek

Fényarcú emberek

Mióta szívemben Isten lett az első,
nem takarja arcát előlem bú-felhő,
s mert élet-utamat Őrá nézve járom,
értelmet nyer ez az én földi világom.

Szeretnék só lenni; élet-ízesítő;
gyertyalángnyi fény, de szívet melegítő;
Ráhangolódni a csodás, „Alaphangra”
rátalálni tiszta mennyei összhangra,

s dúdolni mind-éltig, zsoltáros-vidáman,
hiszen így lehetnénk, barátim mindnyájan
Isten kedve szerint élő, hű gyermekek,
békéjét virágzó, fényarcú emberek.
  Varga I. (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)
Új embert

A Megváltó egy új embert akar.
Életét, vérét adta ő oda.
Nem méltók hamar elhaló dalok
felelni, hogyha kérd a Golgota.

Az én szívem hamar hevül, dobog,
magasra csapó nagy lángokkal ég,
és szárnyra kelnek zengő dallamok…
„Ő meghalt értem!” - Ó, mind nem elég!

A szív hevül, az ajkon dal fakad,
a lélek kész, a test erőtelen,
hányszor az ellené a győzelem…
Több, több erőt, nem fénylő szavakat!

Kevesebb dalt, több élő életet!
Olajjal mindig újratöltött mécset!
Mit érnek, jaj, a hamarhevülések,
mit a dalok selymes, halk palástja,
ha koldus, rongy életet takar?
A Megváltó egy új embert akar!
   Túrmezei Erzsébet (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)
Egy csepp a tengerből

Mennyire változatos a léte,
pedig senki sem aggódik érte,
hiszen csak egy csepp a tengerből,

Nincs színe, fénye, igéző éke,
ő a magányos életek képe,
pedig nagy tettekre lett teremtve.

Társaival ő a tenger árja,
süvítő szél bősz paripája,
inog a bérc, s porlad sziklája.

Alakja mennyire változatos:
pára, harmat, hókristály, csillagos
jégvirág a kis szobám ablakán…

Lent volt a mélyben, komor sötétben
s mint bárányfelhő jár most az égen,
fürdőzik a nap szelíd fényében.

Égi mezőről mégis visszatér,
mert vonzza a föld, hajtja a szél.
Körforgása soha véget nem ér.
*
Csillámló harmatcsepp, bús életem,
Istenre figyelj te szüntelen,
reád nem a föld vár, hanem a menny!
Gerő Sándor  (Harangláb c. kötetből)


Keresztény Énekek

GCG
                        C G         C  G          Em        Am   D
    . Adjunk hálát az Úrnak, aki meghalt és feltámadt!
                C             G               C         G             Em      Am    D
          Ő a mennybe ment és a  trónon ül onnan várjuk, míg eljő.

                            Hm                Em             Am                D
        Refr.:   Alleluja, az Úr az Isten ,  alleluja, a Megváltó,
                            Hm              Em                      Am    D7 GCG
                    Alleluja az Úr az Isten,  zengj  alleluját,  amen!

                     C  G       C G            Em     Am  D
           Az Ő Teste és Vére táplál minket itt a földön.
                      C   G                 C     G                Em       Am     D
           Gyere és örülj, velünk ünnepelj,  tiszta szívvel áldjuk Őt!
                 (Refr.)
                 C        G             C        G             Em Am   D
          Aki Benne hisz sose szomjazik, Ő az élő víz forrása.
                  C       G        C           G                   Em       Am   D
          Szentlélek jöjj és szállj le ránk, tölts be minket, szeretet!
                                 (Refr.)                                             
                 
Fism                        E               Fism










A mennyei tábor ma mellettünk  áll,
                D                 E            Fism  
            A harcban a győztes az  Úr.
                Fism                        E        Fism 
            A  gonoszság bástyája porba  száll,
               D                  E            Fism
            A harcban a győztes az  Úr.


        Fism E  A E             D   E A                       E           A 
Refr.: És  mi áldunk s magasztalunk, dicsérjük Szent Neved!
                           E       DE  A                       Cism Fism
         Mert Te jó vagy, irgalmas, megtartod   népedet.


                  Fism                  E                  Fism                 
            Ha  gyűlölet ádázul rád tör mint szélvész,
                 D                 E             Fism
            A  harcban a győztes az   Úr.
                   Fism                        E                 Fism       
            Egy ellened készült fegyver sem  szerencsés,
                D                 E           Fism
            A harcban a győztes az  Úr.     (Refr.)

                   Fism                       E               Fism
            Ha  ellenség gúnyol, szidalmaz és vádol,
                D                 E            Fism
            A harcban a győztes az  Úr.
                 Fism                       E               Fism   
            Az oroszlán szája  egyszercsak bezárul,
                D                 E           Fism
            A harcban a győztes az  Úr.    (Refr.)



2015. október 27., kedd

Szép napot!


Napi Áhítat

Ma Október 27. Kedd, Szabina napja van.


Deformáció


Olvasmány: Jer 7,1–11

Nagy tévedés többet foglalkozni a formákkal, a külsőséggel, mint kínosan ügyelni a szív állapotára.
1 ,Ezt a parancsot kapta Jeremiás az ÚRtól:
 2 ,Állj az ÚR házának kapujába, és így hirdesd ott az igét: Halljátok az ÚR igéjét, júdaiak mind, akik bementek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az ÚR előtt!
3 ,Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok!
 4 ,Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az ÚR temploma, az ÚR temploma, az ÚR temploma van itt!
5 ,Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között.,
, 6 ,ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására:
 7 ,akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké.
8 ,Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek.
 9 ,Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek.
10 ,Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el.

 11 ,Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! - így szól az ÚR.

Magyarázat:
Juhász Gyula komoly kritikát fogalmazott meg korunk vallásosságával kapcsolatban: „Igen sok mai ember kereszténysége csak szenteltvizes pogányság csupán.” Mit akart kifejezni? Azt, hogy sok keresztény életére semmilyen hatással nincs az a tanítás, amit a templomokban, imaházakban hallgatnak. Igazából maguk sem hisznek abban, amit a Biblia leír, és inkább a világhoz szabják életüket. Vallásos mázzal csak beborítják önmagukat, megnyugtatják vele lelkiismeretüket.
Ez a jelenség azonban nem új, egyidős a hittel. Jeremiás korában is ilyen hiteltelen, kiüresedett vallásosság jellemezte a választott nép hitét. Eljártak a templomba, áldozatokat vittek, talán megtanulták az egyes teológiai igazságokat, de nem aszerint éltek. Kettévált számukra a szertartás és a profán élet. Nem vártak semmit az összejövetelektől. Nem azzal a szándékkal mentek fel a templomba, hogy megtérjenek, hogy megváltozzanak, hanem azért, hogy letudják kötelezettségeiket, és megnyugtassák lelkiismeretüket.
Isten azonban megítéli ezt a hiteltelen, erőtlen vallásosságot, melyben csak a kegyesség látszata van jelen, és valódi megtérésre, követésre hívja választottait. Akkor is ezt tette, Jeremiás korában, és teszi ma is, a XXI. században. /MZ/

Csak háromféle ember van: olyan, aki Istent szolgálja, mert megtalálta; ez az ember okos és boldog. Olyan, aki keresi, mert még nem találta meg; ez az ember okos, de még nem boldog. Olyan, aki él, anélkül hogy keresné Istent; ez az ember ostoba és boldogtalan. (Blaise Pascal)

Mikor megszabadultunk a saját akaratunk bilincseitől, akkor lettünk igazán szabadokká Istenben. Mert ahol a mennyei Atya akarata érvényesül, ott egyoldalú emberi akarat többé nem zsarnokoskodhatik. (Makkai Sándor: Az elátkozott óriások)

(Merényi Zoltán)