Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó
volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb.
Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta,
törölgette a zálogboltját. Az ügyfelei többnyire visszajöttek zálogba adott
holmijukért, és Pappy alig keresett az üzleten. Nem bánta, számára a bolt
inkább kellemes időtöltés volt, mint megélhetési forrás.
Egyik nap, miközben újonnan összerakott
lámpását fényesítgette, megszólalt a bejárat fölötti csengettyű. Ez a különösen
szép hangú csengő évszázadok óta a családjáé volt. Nagyon a szívéhez nőtt, és
szívesen osztotta meg csilingelését bárkivel, aki belépett a boltjába.
Először észre sem vette a vendéget. A kislány
selymes fényű hajjal borított fejebúbja alig érte el a pult szélét.
- Miben segíthetek, kis hölgyem? – szólalt meg
Pappy kedvesen.
- Jó napot, uram. - A kislány szinte suttogva
beszélt. - Szeretnék venni egy ajándékot - mondta félénken.
- Lássuk csak,- szólt Pappy, - kinek lesz az
ajándék?
- Nagyapámnak. De nem tudom, mit vehetnék.
Pappy megpróbált ötleteket adni.
- Ezt a zsebórát? Jó állapotban van, én magam
állítottam be, büszkélkedett.
A kislány nem felelt. Odament az ajtóhoz, és
megfogta. Óvatosan mozdított rajta, hogy megszólaljon a csengettyű. Pappy arcán
szomorúság suhant át, ahogy meglátta a kislány felragyogó mosolyát.
- Ez éppen jó lesz, - repesett a gyermek. -
Anya mondta, hogy nagyapa szereti a zenét.
Pappy elkomorodott. Nem akarta megbántani a
kislányt, igyekezett a legkedvesebb hangján mondani:
- Sajnálom, kisasszonykám. A csengettyű nem
eladó.
Igyekezetében, hogy megértesse magát, Pappy
elmesélte a kislánynak a csengettyű történetét, azt, hogy milyen régóta van már
a család birtokában, s hogy ezért nem válhat meg tőle.
A kislány felnézett rá, s egy nagy
könnycseppel a szemében ennyit mondott:
- Azt hiszem, értem. Mindenesetre köszönöm.
Hirtelen Pappynak az a gondolata támadt, hogy
a család többi tagja már mind itt hagyta a földi létet. Egy tőle eltávolodott
lánya él még messze valahol, akit már több mint tíz éve nem látott. Miért is
ne? Miért ne adja oda a csengettyűt valakinek, aki örömöt akar szerezni vele.
- Várjon csak kis hölgyem, - szólalt meg épp,
mikor a kislány ki akart lépni az ajtón, s megszólalt a csengettyű. - Mégiscsak
eladom a csengőt.
A kicsi lány tapsolni kezdett.
- Ó, nagyon köszönöm, uram. Nagyapa olyan
boldog lesz!
Este, mialatt készült bezárni a boltot, Pappy
a csengettyűre gondolt. Azt már eldöntötte, hogy nem tesz fel újat az ajtóra.
Pappynak úgy rémlett, hogy hallja a csengettyűt. Odafordult az ajtóhoz, és lám,
ott állt a kislány. Boldogan rázta a csengőt, és kedves mosoly ült az arcán.
Pappy nem értette a dolgot, odalépett hozzá.
- Mi történt kis hölgyem? Meggondolta magát?
- Nem, - mosolygott a kislány. - Anya azt
mondta, hogy öné az ajándék.
Mielőtt Pappy megszólalhatott volna, a kislány
félreállt az útból, és belépett a boltba az édesanyja. Könnyes szemmel mondta:
- Szia, apa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése