2018. szeptember 16., vasárnap

Evangéliumi beszélő könyv




Új élet!

Az emberi jó szándék minden erkölcsi vagy anyagi veszteség és kudarc után azt mondja:

Újra fogjuk kezdeni. Meddig tart az ilyen jószándék-szülte győzelem?

 A legközelebbi kudarcig.


De nem így van ez az új élettel.

Az új élet Krisztus által lesz a mi tulajdonunk.

 "Valakik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak,

 hogy Isten fiaivá legyenek" (Jn 1,12). Hogyan fogadjuk be Krisztust?

 Úgy, hogy hallgatjuk és befogadjuk az Igéjét, hiszünk Annak kegyelmében,

 Aki Őt emberi testbe küldötte ide közénk.

 "Aki az én beszédemet hallja és hisz Annak, aki engem elbocsátott;

 örök élete van" (Jn 5,24).

Isten Igéje, Krisztus beszéde olyan, mint a vízfürdő:

 tisztít. A megtisztulás, az újjászületés vízfürdője ez,

 amelyet az Ige és a Szent Szellem végez.


 "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába" (Jn 3,5).

 Az új élet azonban Istentől származik, isteni természet bennünk,

 amely nem vétkezhet, nem is hal meg (Jn 1,13; 2Pt 1,4; 1Jn 3,9).

"Aki hisz a Fiúban, örök élete van" (Jn 3,36).

 Hinni Benne annyit jelent, hogy meghódolunk

Előtte, minden feltétel nélkül átadjuk magunkat Neki.

Ragadd meg Őt hittel, és Isten fiává leszel.

 Nem lesz hatalma rajtad a bűnnek, megtapasztalhatod,

 hogy a bűn nem uralkodik többé benned.

"Aki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, 
 imé új állott elő" (2 Kor 5,17).














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése