Napi áhítat

Célra tartani

2015 - Áhítat, 2015. november 7. szombat

Olvasmány:
Fil 3,15–21

Vándorlásunk közben legyünk Istenre mutató jelek útelágazó-emberként.

Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek;  ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk.  Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.  Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek.  Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül,  aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.

Magyarázat

Pál itt nem volt beképzelt, amikor azt írta, hogy: „Akik tökéletesek vagyunk...” Másként mondva ez azt jelenti, hogy mi, akik célra tartók vagyunk (ugyanez a szó szerepel ott is, amikor Jézus azt mondta, hogy elvégeztetett, csak múlt időben: célba értem!). A 17. versben is arra kéri a filippieket, hogy legyenek „együttkövetői”, hogy kövessék együtt, közösen Urukat.
Meg kell említenem, hogy Filippi városa római tartomány volt görög földön. Akik római állampolgársággal éltek itt, sok jelentős kedvezményben részesültek. Valószínűleg a gyülekezetből is többen, és ők bizony büszkék lehettek erre az állampolgárságra. 
Pál arra hívja fel a figyelmüket, hogy ne ennek örüljenek (elsősorban), hanem annak, hogy ők a mennyország polgárai (elsősorban)! Követek, legátusok e földön, és ez feladattal jár.
Vándorok vagyunk, ahogy szoktuk énekelni (elég jól berendezkedett vándorok...), akik tartanak valahová. Jim Elliott misszionárius azért imádkozott, hogy Isten tegye őt mérföldkő helyett útelágazássá, hogy akik találkoznak vele, döntés elé kényszerüljenek, irányváltásra.
Legyen ez a mi imádságunk is! /FGB/

Moody Istennek szentelt, győzelmes életet élt; halála dicsőséges volt. Néhány órával azelőtt, hogy a „mennyországba” jutott, megpillantotta a rá váró dicsőséget. Álmából fölébredve így szólt: „A föld távozik, a mennyország megnyílik előttem. Ha ez a halál, akkor ez édes! Itt nincs semmi völgy. Isten hív, és mennem kell!” Fia, aki ágya mellett állt, így szólt: „Nem, apám, te csak álmodsz.” Moody így válaszolt: „Nem, nem álmodom. Belül vagyok a kapukon. Láttam a gyermekek arcát.” Egy kis idő múlva így folytatta: „Ez az én diadalom; ez az én koronázásom napja! Ez dicsőséges!” (baptista.hu)

(Floch Gábor Barnabás)